Strasbourgban is felfigyeltek

Minden székelyföldi önkormányzati testületben, ahol legalább egy tanácstaggal rendelkezik, kérni fogja az autonómiapárti önkormányzati határozat elfogadását a Magyar Polgári Párt az elkövetkező napokban – jelentette be Biró Zsolt MPP-elnök tegnap Marosvásárhelyen, hangsúlyozva a határozatok nemzetközi vonzatait.

Elkerülhettük volna

Amint látjuk, támadásba lendültek a prefektusok… Ők, a vélt román érdek védel­me­zői az „alkotmányosság” mögé bújva kísér­lik meg a magyar megmaradás megakadályozását.

Elő akarják-e mozdítani az autonómia ügyét?

A Kovászna és a Hargita megyei kormánybiztosok újbóli, ezúttal az autonómiapárti határozatok ellen irányuló akciója, a székely önkormányzatoknak körlevélben kiküldött intése ismét előtérbe helyezte Székelyföld autonómiaügyét.

Napirenden az autonómia

A Magyar Polgári Párt frakciójának beterjesztésére a székelyudvarhelyi képviselő-testület soros ülésének napirendjére tűzték a Székely Nemzeti Tanács által javasolt, a Székelyföld jogállására vonatkozó tanácsi határozattervezetet.

SZNT: segíti az autonómiaharcot a kormány elutasító levele

Jobb későn, mint soha, és jobb az elutasítás, mint az elhallgatás – így értékeli a Székely Nemzeti Tanács a március 10-én, Marosvásárhelyen közfelkiáltással elfogadott petícióra adott bukaresti választ.

Európa Tanácsi lépések a székelyföldi önkormányzati határozatok ügyében

Makfalva önkormányzatát arról tájékoztatta a Maros megyei prefektus, hogy megtámadta a közigazgatási bíróságon a Székelyföld autonómiáját támogató határozatot.

MPP: az autonómia-tagadók 1918. december 1-jét kérdőjelezik meg

Annak ellenére, hogy elutasító, pozitív jelentőségű Victor Ponta válaszlevele a március 10-ei Székely Szabadság Napján megfogalmazott petícióra. Továbbá azok, akik tagadják a székelyek autonómiához való jogát, a gyulafehérvári nyilatkozatnak mondanak ellent – véli az MPP.

Nemzetközi dokumentumokkal támasztotta alá autonómiaigényét az SZNT

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a román miniszterelnöknek címzett nyílt levélben nemzetközi egyezmények idézésével támasztotta alá a Székelyföld területi autonómiájának igényét.

Válasz Románia Miniszterelnökének

Dr. Victor-Viorel Ponta Úrnak, Románia Miniszterelnökének