Schiffer András szolidáris az SZNT-vel

A Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) szolidaritást vállalva Facebook-oldalán tette közzé Kovászna megyének az Európai Unió Törvényszékéhez címzett – a székelyföldi autonómiára vonatkozó európai népi kezdeményezésével kapcsolatos – beavatkozási kérelmét Schiffer András, az LMP társelnöke tegnap.

Barót: igen az autonómiára

Barót tanácsa tegnap délelőtt tartott ülésén a Székely Nemzeti Tanács felhívására igent mondott az autonómiára. A határozattervezetet mindhárom párt frakciója támogatta.

Bukaresti „érvek" az autonómiastatútumok ellen

Bukarest szerint alkotmányellenesek a székelyföldi önkormányzatok által elfogadott autonómiahatározatok, Romániát pedig semmiféle nemzetközi jogi szabályozás nem kötelezi az önrendelkezés biztosítására vagy a kollektív jogok kisebbségeknek történő megadására.

Az Európai Bizottság különös ultimátuma

Az Európai Bizottság hivatalos felszólítást küldött, amelyben Izsák Balázst és Dabis Attilát felszólítja, hogy távolítsák el a polgári kezdeményezésük honlapjáról és „minden más honlapról” az Európai Unió Bíróságához benyújtott keresetlevelüket és az Európai Bizottság ellenkérelmét, „továbbá gondoskodjanak arról, hogy azok ne legyenek hozzáférhetőek a nyilvánosság számára.” Az Európai Bizottság ultimátuma leszögezi: „a dokumentumok eltávolításának azonnali hatállyal meg kell történnie, de legkésőbb e levél kézhezvételét követő 3 napon belül.”

Kizárhatják a PSD-ből a csíki „autonómiapárti” tanácsost

Kizárhatják a Szociáldemokrata Pártból (PSD) Traian Chindea csíkszeredai tanácsost, mert megszavazta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által javasolt autonómiapárti határozatot az önkormányzati képviselő-testület június 27-ei ülésen – jelentette be csütörtökön Mircea Duşa, a PSD Hargita megyei szervezetének az elnöke.

Biró: nem statútum az RMDSZ autonómiaterve

Az RMDSZ által eddig bemutatott autonómiatervezetet a Magyar Polgári Párt (MPP) nem fogja közösként fenntartani – szögezte le csütörtökön Sepsiszentgyörgyön Biró Zsolt.

Az Európa Tanács napirendjén a székelyföldi önkormányzati határozatok

Látva, hogy sorra érkeznek a székelyföldi önkormányzatoktól azok a határozatok, melyeket a Székely Nemzeti Tanács felhívására fogadtak el, s amelyekben a helyi közösségek legitim képviselőiként hitet tesznek egy autonóm Székelyföld létrejötte mellett, az Európa Tanács keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának bürója úgy döntött, megbízta a Kongresszus monitoring bizottságát, hogy a július harmadikai ülésén tárgyalja meg ezt kérdést, illetve levélben kérte fel Románia illetékes miniszterét, hogy fejtse ki a témában a kormány álláspontját.

Viszontválasz Kelemen Hunornak, Románia miniszterelnök-helyettesének

Tisztelt Elnök Úr!

Közel egy hónapja nyílt levélben hat kérdést intéztünk Önhöz. Olyan kérdéseket, amelyek a nyilvánosságra tartoznak, de ezen túlmenően szükséges és hasznos is, hogy megvitatásuk közösségünk minden tagjának lehetőséget kínáljon a tájékozódásra és a véleményalkotásra.