Amint látjuk, támadásba lendültek a prefektusok… Ők, a vélt román érdek védelmezői az „alkotmányosság” mögé bújva kísérlik meg a magyar megmaradás megakadályozását.
Mert – kedves barátaink, tisztelt önkormányzati vezetők, polgármester urak – csak mi harcolhatjuk ki gyermekeink, unokáink számára, hogy magyarként élhessenek őseik földjén! Ez másképp nem fog sikerülni, csak ha cselekszünk!
Van egy Székely Nemzeti Tanácsunk, mely fáradhatatlan harcot folytat(na), hogy felvállaljuk önmagunkat, önmagunk megmaradásának ügyét. A legutóbbi gondolat – a másfél száz önkormányzat szavazza meg, hogy a Székelyföld Régió része akar lenni – februárban született. Most júniust írunk. Eltelt négy hónap. Négy hónap alatt tíz önkormányzat lépett. Léphetett volna mind a másfél száz, s egy óriási hatású dokumentumot mutathatnánk fel. A Közös Akarat dokumentumát. Az életünkhöz való jog dokumentumát. De a négy hónap csak tíz önkormányzatnak volt elegendő. A többi fontolgat, latolgat, óvatoskodik, tervezgeti, hogy majd, valamikor. És lehetőséget adtunk ezzel, hogy ugyanúgy fontolgassanak, latolgassanak, aztán lépjenek a prefektus urak, Európa legsötétebb, legembertelenebb és legantidemokratikusabb rendszerének, kormányzatának a „román nacionalizmusnak” fizetett alkalmazottjai. Akik 94 év után is az egykori román miniszterelnök célját vállalják fel, és e cél megvalósításán fáradoznak. A magyarság beolvasztásán, azaz a mi elpusztításunkon.
96 év óta ott állunk a kereszt árnyékában, kedves barátaink, kedves önkormányzati vezetők, s valamennyiünk közös vágya megmaradásunk. Még a szúnyog is próbál élni, kicsúszni a tenyered alól, ha agyon akarod ütni. Mi, ugyanúgy Isten teremtményei, egy kultúrát – és nem is akármilyen kultúrát! – megteremtő nemzet fiai, mi is élni szeretnénk. Jogunk van hozzá! S ez közös vágyunk is! De oly nagy a politikai megosztottságunk, ezerfelé spekuláló latolgatásaink, hogy mit és hogyan, ma még nem, de holnap vagy holnapután... Lássuk, mint cselekszik Péter és mit csinál Pál, ha ők megtették, én is megcselekszem..., hogy már saját tehetetlenségünktől maradunk cselekvésképtelenek. Hogy ennél az egy esetnél maradjunk: ha február óta megtettük volna, hogy egyszerre lépve minden önkormányzat megszavazza a határozatot – amely egyszerűen demokratikus jogunk kinyilvánítása –, egy jelentős dokumentumot mutathatnánk fel nemcsak a román parlamentnek és kormánynak, hanem egész Európának. Így viszont azt mutatjuk fel ismét, hogy mennyire gyengék vagyunk. Mennyire cselekvésképtelenek. Pedig akarnánk, csak éppen hogy óvatosak, vagy mondhatom úgy is: gyávák vagyunk. Pedig már Petőfi Sándor leírta: Gyáva népnek nincs hazája. Ha így folytatjuk, sajnos, nekünk sem lesz.
Szerző: Gazda József
Forrás: 3szek.ro
2014.06.25.