SZNT: segíti az autonómiaharcot a kormány elutasító levele

Jobb későn, mint soha, és jobb az elutasítás, mint az elhallgatás – így értékeli a Székely Nemzeti Tanács a március 10-én, Marosvásárhelyen közfelkiáltással elfogadott petícióra adott bukaresti választ.

A kormány szerint semmi sem kötelezi a román államot arra, hogy etnikai alapú önrendelkezést biztosítson Székelyföldnek. Az SZNT elnöke fontosnak tartja, de elégedetlen a válasz tartalmával, nyílt levelében pedig az RMDSZ-t is arra kérte, tisztázza, mit kíván tenni az autonómia ügyében, és kormánytagként hogyan viszonyul az elutasításhoz.

Március 10-én, a marosvásárhelyi Székely Vértanúk emlékművénél idén harmadik alkalommal nyilvánították ki a tüntetők a székely önrendelkezés iránti igényüket. Az autonómiamozgalmat elindító és a közbeszédben meghonosító Székely Nemzeti Tanácsnak ez volt a harmadik olyan tömegrendezvénye, amelyen közfelkiáltással elfogadott autonómiapetíciót nyújtottak be a román kormánynak.

A román kormány eddig következetesen válasz nélkül hagyta a beadványokat. Most azonban változni látszik a taktika: az SZNT legutóbbi petíciójára a napokban elutasító válasz érkezett. Egyetlen nemzetközi egyezmény sem kötelezi a román államot arra, hogy a nemzeti közösségeknek kollektív jogokat biztosítson, így természetesen területi autonómiát sem – áll a válaszlevélben. A Székely Nemzeti Tanács – az elutasítás ellenére – fontos mozzanatnak tartja, hogy ezúttal papírra vetve áll rendelkezésükre a román érvrendszer. Ezzel ugyanis már lehet vitatkozni.

A stratégián sem változtat, és a taktikánkon sem változtat. Nekünk a küzdelmünk egyik fontos eleme, hogy azokkal, akikkel vitában állunk, azoknak az érveit felhozzuk a napfényre, reflektorfénybe állítsuk. Nem lehet küzdeni úgy, hogy az ellenfélnek csak az elutasítását ismerjük, de az érveit nem. Az érveket kell lebontani, ahhoz először látni kell őket. Rendelkezünk most már ezekkel az érvekkel, van muníciónk – jelentette ki Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.

Izsák hozzátette: ezekhez a kérdésekhez valamilyen módon viszonyulni kell. El kell dönteni, mit tud tenni – kormányban lévén, érvényesíteni maradéktalanul jogainkat, vagy pedig kimondani azt, hogy szüksége van a nemzetközi közösség segítségére, a demokratikus országok kormányainak a segítségére. Másképpen nincs előrelépés.

Az RMDSZ is nyílt levélben fogalmazta meg válaszát, amelyben kiemelik, hogy a nemzetközi közjog hiányosságai miatt Romániának elsősorban morális kötelessége lenne az autonómia biztosítása. Az RMDSZ eddig is azon munkálkodott, hogy az erdélyi magyar emberek jogkörei bővüljenek, biztonságérzetük állandósuljon – fogalmaz az RMDSZ.

Ilyen szempontból megnyugtatunk mindenkit, hogy képviseljük azt, amit kell, beleértve az autonómia kérdését is, de itt Romániában 25 éve az van, hogy ezeket ki kell tárgyalni. Van ami megvalósult, van, ami nem. Van ami, most olyan helyzetben vagyunk, hogy keményebben kell tárgyalni, azért vagyunk ott, és nyilvánvaló, hogy mind a chartát illetően, mind az EU-s kérdéseket illetően a román kormány meg kell értse, hogy vállalt kötelezettségeket – mondta Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke.

A Székely Nemzeti Tanács úgy látja, hogy a mozgalmi politizálásra és a diplomáciára épülő autonómiaharcukat mindenképpen segíti a román kormány elutasító levele, amelyet az Európa Tanács nyári ülésszakán is ismertetnek a nemzeti delegációk képviselőivel.

Forrás: dunatv.hu

2014.06.24.