A polgármester és a vármegyések

Nem veszik le a június 19-én kitűzött két székely zászlót a kézdivásárhelyi Gábor Áron-szobor talapzata mellől, és a Bokor Tibor polgármester által a Szent László Serege Egyesü­letnek címzett román nyelvű átiratot a kézbesítés napján visszaküldték a feladónak, mivel nem értették meg annak tartalmát – nyilatkozta lapunknak tegnap Szőcs Zoltán, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Moz­galom erdélyi elnöke.

Elnapolták az autonómiatervezet kérdését

A kézdivásárhelyi önkormányzat legutóbbi ülésén a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett autonómiatervezet megvitatása is napirenden szerepelt. A kezdeményezést a következő tanácsülésen megvitatják, ugyanis az előterjesztett változat formai hibákat tartalmaz.

A halogatás mesterei

Számon tartani sem lehet immár, hányadik határidőt jelölték meg az RMDSZ autonómiastatútumának közvitára bocsátására, parlament elé terjesztésére. Mindig hátravan még néhány egyeztetés, és ama nagy pillanat valahogy soha nem érkezik el. Most újabb időpontot dobtak be, Kovács Péter, a szövetség főtitkára ígérete szerint „július 11. után” felkerül honlapjukra Székelyföld autonómiájának törvénytervezete.

Folytatódik a hatékony együttműködés

Folytatódik a 2010-ben elindított partnerség és együttműködés a Székely Nemzeti Tanács és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (ETPK) magyar delegációja között.

Akció a Wass Albert emlékét ért hatósági túlkapások ellen

A pünkösdi búcsúra vezető úton felállított könyves standokról a román rendőrök levetették Wass Albert könyveit, és egy árustól tíz könyvet el is koboztak, Szovátán pedig lefoglalták a pünkösdkor magánterületen felállított Wass Albert-szobrot. Kedden este hatkor egy flashmob lesz, amelyen a Székely Nemzeti Tanács küldöttei is ott lesznek.

Az SZNT folytatja együttműködését az ET magyar delegációjával

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) folytatja együttműködését az új összetételű magyarországi európa tanácsi delegációval – mondta az MTI-nek Izsák Balázs SZNT-elnök hétfőn, miután hazatért Strasbourgból, az ET parlamenti közgyűlésének múlt heti ülésszakáról.

Izsák: elfogadhatatlan, hogy a székely zászlót községi zászlóvá minősítsék

A jelenlegi romániai közigazgatási rendszert szabályozó közel 50 éves jogszabályok szerint az etnikai arányokat, a kulturális hagyományokat is figyelembe kell venni a megyehatárok kialakításakor. Ezt a kitételt akarja a jelenlegi román hatalom megszüntetni a közigazgatási reformra hivatkozva, és ezt a szándékot hivatottak leplezni a megyei prefektusok autonómiaellenes székely zászlót üldöző magyarellenes kirohanásai is.

Petíciót írtak a román kormánynak a Fidelitas szabadegyetemén

A hétvégén tartotta nyári szabadegyetemét a Fidelitas, a Fidesz ifjúsági partnerszervezete, a mátrafüredi Sástón. Az eseményen részt vett az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági szervezete, a Minta küldöttsége is.

Székelyudvarhely és Csíkszereda is elfogadta az autonómiapárti határozatot

Székelyudvarhely és Csíkszereda önkormányzata is elfogadta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által javasolt autonómiapárti határozatot.