Kézdivásárhely is elfogadhatja (Autonómiapárti önkormányzati határozatok)

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által benyújtott Önkormányzatok az autonómiáért határozattervezet vitájával kezdődött csütörtök este a kézdivásárhelyi tanács ülése, melyen Péter János SZNT-alelnök, Lukács Lóránt, a Kézdiszéki Székely Tanács elnöke és Szima Csaba, a Kézdivásárhelyi Székely Tanács elnöke is részt vett.

Péter János tájékoztatta a testületet, hogy a határozattervezetet június 10-én iktatták a városházán, és arra kérte a képviselőket, hogy fogadják el azt. Lukács László önkormányzati képviselő, a Ma­gyar Polgári Párt városi elnöke elmondta, egyetértenek az előterjesztéssel, de nem ebben a formában, a petíció helyett helyénvalóbb lenne a memorandum megnevezést használni. Balázs Attila néppárti képviselő javasolta, hogy az SZNT határozatát eredeti formájában fogadják el. Végül közös nevezőre jutottak: a helyi tanácsban jelen levő RMDSZ, Magyar Polgári Párt és Erdélyi Magyar Néppárt egy-egy tagot javasol egy különbizottságba, amely az önkormányzat jogászaival egyeztetve kidolgozza azt a határozattervezetet, amelyet majd a tanács elé terjesztenek. Ezzel Bokor Tibor polgármester is egyetértett, az autonómia mindannyiunk érdeke, legalább ebben jusson közös nevezőre a három magyar párt – hangsúlyozta a városvezető.

Szerző: Iochom István

Forrás: 3szek.ro

2014.06.28.