Kiemelt híreink

Ülésezett a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága - 2019. február 23.

A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága február 23-i sepsiszentgyörgyi ülésén megerősítette a Székely Nemzeti Tanács alapításakor megfogalmazott elvek és célok melletti töretlen elkötelezettségét, egységét.

Bővebben:

Megerősítette az erdélyi önrendelkezés iránti igényt Marosvásárhelyen tartott együttes ülésén a két nemzeti tanács

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) együttes ülésen erősítette meg szombaton a marosvásárhelyi Vártemplomban az erdélyi magyarság kulturális autonómia és a székelység területi autonómia iránti igényét. Az együttes ülésen a két nemzeti tanács száz évvel ezelőtti megalakulásáról is megemlékeztek.

Bővebben:

Ismét őrtüzek gyúlnak az autonómiáért – a székely közösség összefogására számít az SZNT

Kitartó a Székely Nemzeti Tanács: ismét lármafák meggyújtására szólítja fel a székely közösséget. A vasárnapra szóló felhívás részeként ugyanakkor közös imára kérik fel a magyar keresztény gyülekezeteket.

Bővebben:

NEA

Médiapartnereink

 

Main Menu

Támogatóink

1817. szeptember 21-én született Csíkszentgyörgyön, honvéd tábornok.

Kézdivásárhelyen és Olmützben végzett tanulmányok után 1838-ban lépett a császári hadsereg 37. (Máriássy) gyalogezredébe. 1842-től alhadnagyi rangban átvezényelték a csíki 14. (első székely) határőrezredhez, ahol 1848-ig hadnagyi rangot ért el.

Az 1848. március 15-ei forradalom után a magyar fővárosba utazott és felajánlotta szolgálatait az új magyar kormánynak. Részt vett a nemzetőrség szervezésében, májustól az Országos Nemzetőrségi Haditanács gyalogsági osztályán segédtisztként szolgált. Számos szabályzatot írt a nemzetőrség és később a honvédség számára. Részt vett a magyar honvédség működési alapelveinek és szervezeti felépítésének kidolgozásában.

Még az unió szentesítése előtt Batthyány Lajos Klapka Györggyel és Hajnik Károllyal együtt őt küldte Erdélybe, hogy a székely haderőt magyar kormány mellett mozgósítsa. Augusztustól főhadnagyként az erdélyi honvéd zászlóaljak egyik szervezője volt, majd a felállított székely haderő vezérkari főnöke lett. Miután Puchner Antal erdélyi főhadparancsnok felmondta az engedelmességet a magyar kormánynak és kiszorította a magyar csapatokat Erdélyből, a székely haderő Háromszékre szorult vissza. Gál a háromszéki harcokban a székely csapatok szervezője és parancsnoka volt. A Székelyföld felszabadítása után, 1849 januárjában Bem ezredessé léptette elő és a székely haderő további szervezésével bízta meg. Február 4-én támadás érte a Brassót előzőleg megszálló cári különítmény részéről és a Szászhermánynál vívott ütközetben vereséget szenvedett.

Márciusig egy tízezer főből álló reguláris hadtestet állított fel és a nyári hadjáratban ennek a székelyföldi hadosztálynak nevezett alakulat parancsnokaként vett részt. Június 19-én és 20-án súlyos harcokat vívott a Tömösi-szorosnál. Lüders, az erdélyi cári haderő parancsnoka nem ismerte fel a Székelyföld katonai jelentőségét ezért csak egy kilencezer fős egységet indított útnak, ő maga pedig Nagyszeben felé támadott. Gál székely hadosztálya július 2-án a Kökös és Uzon között megtámadta a Székelyföld biztosítására hátramaradt cári csapatokat. Ebben az ütközetben esett el a székely hadosztály tüzérségi parancsnoka, Gábor Áron. A kökös-uzoni ütközet hírére Lüders seregével visszafordult és benyomult a Székelyföldre. Sepsiszentgyörgy mellett, a július 5-én vívott nyergestetői ütközetben a cári lovasságnak sikerült átkarolnia a magyar csapatok jobb szárnyát és Gál Sándor székely hadosztálya Csíkszeredába vonult vissza.

Július közepén az odaérkező Bemmel együtt ellentámadást indított és július 23-án Sepsiszentgyörgy mellett sikeres ütközetet vívott Eduard Clamm-Gallas altábornagy tizenötezer fős császári hadtestével. Az osztrák-orosz csapatok általános támadása után, augusztus 1-jén a kászonújfalui ütközetben döntő vereséget szenvedett Clamm-Gallas hadtestétől. A vereséggel a Székelyföld teljes egészében az ellenség kezére került. Maradék seregével Kolozsváron csatlakozott Kazinczy ezredes csapataihoz. Július 29-én előléptették tábornokká, de erről csak az emigrációban értesült. Augusztus 17-én Sárvásár közelében sikeres elhárító ütközetet vívott Urban ezredes csapataival. Kazinczy augusztus 24-ei zsibói fegyverletétele után egy ideig a Szatmár környéki mocsárvilágban bujkált, majd 1850 tavaszán sikerült külföldre szöknie.

Szoros kapcsolatot tartott a magyar emigrációval, Hamburgban és Londonban tevékenykedett, majd Kossuth Konstatntinápolyba küldte és őt bízta meg az erdélyi szervezkedés katonai vezetésével. 1851 novemberében kinevezte az „erdélyi felszabadító hadsereg” főparancsnokává. Részt vett a Makk József, Jubál Károly és May János vezette függetlenségi szervezkedések előkészítésében. A török kormány akadályozta munkáját, ezért Kossuth a magyarországi letartóztatások után visszarendelte Londonba. 1860-ban alapító tagja volt az olaszországi magyar légiónak.

 

 

 

Feliratkozás hírlevélre

Képek

Kereső

Bejelentkezés