Az EMNP autonómiakaravánt szervez

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) autonómiakaraván keretében próbálja népszerűsíteni május folyamán az autonómiatervét – nyilatkozta Toró T. Tibor, a párt elnöke.

Az elveszett levél

A Székely Nemzeti Tanács másodszor is megfogalmazta a Székelyföld autonómiájára vonatkozó kiáltványát, melyben felkéri Székelyföld önkormányzatait, hogy tanácsi határozatban fejezzék ki az általuk képviselt közösség igényét Székelyföld területi autonómiájára.

Egy helyben

Ha a korábbi RMDSZ-vezetés apró lépéseknek nevezett politikája keltett idegességet, illetve elégedetlenséget a magyar közösségben, a Kelemen-féle szövetség – legalábbis jó ideje – mintha egy helyben topogna.

Amerikai zászló Kovászna Megye Tanácsának épületén

Amerikai zászlót tűztek ki Kovászna Megye Tanácsának homlokzatára annak tiszteletére, hogy a székelyföldi helyzetről tájékozódni kívánó amerikai politikai attasék keresték fel Tamás Sándor tanácselnököt és Antal Árpád polgármestert.

Makfalvi Székely Majális – hatodszor

Makfalva község Székely Tanácsa, a helyi református egyházközség, a Polgármesteri Hivatal közreműködésével, a Székely Nemzeti Tanács és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet támogatásával szombaton immár hatodszorra rendezték meg a Kis-Küküllő mentén a Székely Majálist.

A székely identitás tényezőiről

Rengeteg vita folyik a székelyek eredetéről. Kíváncsiak voltunk, hogy az eredet mennyiben játszik fontos szerepet manapság a székely identitásban, illetve hogy mire kellene odafigyelni az autonómia tervezése, megvalósítása során. Hermann Gusztáv Mihály történésszel, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Székelyudvarhelyi Tagozatának egyetemi oktatójával beszélgettünk, akinek fő kutatási területe a székelység újkori története.

Lojalitás

Nemrég azt nyilatkozta a televízióban a román külügyminiszter, hogy lojalitást vár el a romániai magyaroktól.

VI. Székely Majális – Felhívás a székelyföldi önkormányzatokhoz

Makfalva, Cséje, Hármasfalu, Székelyabod, Szolokma népének népszavazáson kifejezett akaratára alapozva, Makfalva Székely Tanácsa megalakulása óta másodszor fordul felhívással a nagy nyilvánossághoz.

Tüntetne az MPP december elsején – Kiakadtak a román pártok

Felháborodással fogadták a román politikusok az MPP kezdeményezését, amellyel – válaszként a székely szimbólumok használatának korlátozására – tüntetés jóváhagyását kéri a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivataltól december elsején, hogy a Gyulafehérvári Nyilatkozatban megígért, de meg nem adott jogokat követelje a magyarság.