Amerikai zászló Kovászna Megye Tanácsának épületén

Amerikai zászlót tűztek ki Kovászna Megye Tanácsának homlokzatára annak tiszteletére, hogy a székelyföldi helyzetről tájékozódni kívánó amerikai politikai attasék keresték fel Tamás Sándor tanácselnököt és Antal Árpád polgármestert.

A megbeszélésen a két elöljáró ismertette Székelyföld problémáit és részletesen kitértek a székelyek által elszenvedett jogtiprásokra. Az elöljárók ismertették a székely zászló betiltásának körülményeit, a kisebbségi jogok bővítésének az alkotmányos akadályát, az államot képviselő prefektusok túlkapásait, a Székelyföldet évtizedek óta sújtó gazdasági bojkottot, és beszéltek a székelység politikai céljairól is, nevezetesen annak a szükségességéről, hogy létrejöjjön Székelyföld autonómiája, valamint a magyar nyelvnek a regionális hivatalos nyelvé való elismeréséről a régióban.

„Ahhoz kértük az Egyesült Államok kormánya képviselőinek támogatását, hogy járjanak közben annak érdekében, hogy szülőföldünkön érvényesíteni tudjuk a székelység számára fontos közösségi jogokat.” – nyilatkozta a találkozó után Tamás Sándor.

Antal Árpád polgármester elmondta, hogy véleménye szerint „egyetlen szóban lehet összefoglalni mindazon problémáknak a megoldását, melyet az amerikaiakkal ismerettettünk, és ez a szó az autonómia”.

Forrás: Kovászna Megye Tanácsa Sajtóiroda

2014.05.05.