Székely Szabadság Napja, Budapest, 2015. március 10.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A történelmi nagyjainkra, hőseinkre való emlékezés minden generációnak kötelessége, mert ezek az emberek nem a számítógép előtt ülő facebook kommentelők, anonim fórumozók, ún. fotelhősök voltak, hanem legtöbbször az életüket kockáztatták és áldozták fel a magyar szabadságért, a nemzet felemelkedéséért.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc bukása után Makk József tüzér ezredes Kossuth írásos meghatalmazásával 1851-ben kezdte meg a fegyveres felkelés megszervezését, mert amíg a remény kis szikrája is élt, nem tudta elfogadni, hogy a világosi fegyverletétel a magyar szabadságharc kudarcát jelentette. Az önkényuralom idején, amikor a szabadságharcosok elleni megtorlások még javában zajlottak, bizony nem kis bátorság kellett ehhez a szervezkedéshez. Biztos voltak akkor is olyanok, akik fotelből lájkolták és megosztották a hírt, sőt bátor kommenteket mondtak hozzá, de szerencsére akadtak olyanok is, akik hittek abban, hogy a magyar szabadságot nem a karosszékben ülve lehet kivívni. Sajnos azonban beépült a szervezők társaságba egy olyan magyar nevű ember, aki a híreket eljuttatta az osztrák hatóságok üzenőfalára, így kezdődött meg 1852-től az összeesküvés felgöngyölítése, majd a résztvevőknek a megbüntetése: Gálffy Mihályt, Udvarhelyszék főparancsnokát, Horváth Károlyt, Háromszék főparancsnokát és Török Jánost Marosszék főparancsnokát a marosvásárhelyi Postaréten 161 évvel ezelőtt felakasztották, de több más résztvevőnek is kötél vagy súlyos várfogság lett a büntetése.
A székely nép szabadságvágyát azonban sem az akkori, sem a későbbi önkényuralmak nem tudták elfojtani. Az 1989-es rendszerváltozás, a győztesnek tűnő forradalom után a marosvásárhelyi fekete március mutatta meg, hogy a román hatóságok, pártok politikai ideológiától függetlenül magyarellenesek. Az azóta eltelt 25 év az erdélyi magyarok életében egy újabb önkényuralmi korszakot jelentett, ami kivégzésekről ugyan nem, de bebörtönözésekről és sorozatos jogtiprásokról bizony szól.
Akár hihetetlennek is tűnhetne, hogy a 21. században az európai unió egyik tagállamáról beszélek, amikor azt mondom, hogy egy ország kormánya és hatóságai nyílt hadjáratot folytatnak saját állampolgáraik ellen csak azért, mert azok nem a többség nyelvét beszélik és nem a többség kultúráját vallják magukénak. Büntetik, ha a székelyek magyar nyelven feliratozzák a közintézményeiket, ha használják saját jelképeiket, büntetik, ha eléneklik Magyarország Himnuszát, tiltják a népszavazások kiírását. Büntetendőnek ítélik azt, ha valaki kétnyelvű árcédulát osztogat egy piacon, belekötnek a székely kézműves termékek feliratozásába, elnevezésébe, évtizedekig tartó pereskedés után adják vissza, majd később visszaperlik a kommunisták által államosított ingatlanokat. Gyűlölik a két- vagy többnyelvűséget, és amikor demagóg módon a multikulturalizmusról beszélnek, akkor azt értik alatta, hogy mindenki, aki az ország határain belül él, a többségi lakosság nyelvén kell beszéljen, azok értékeit kell magáénak vallja. A román szélsőjobboldal megfélemlítést célzó székelyföldi masírozgatásait minden alkalommal engedélyezik, a székelyek nyílt véleménynyilvánítása viszont tilos Romániában, a 100 évvel ezelőtt még 90%-os magyar többségű Marosvásárhely jelenlegi román polgármestere szerint, a bukaresti hatóságok cinkos hallgatása mellett. És akkor még a magyar nyelvű gyógyszerészeti és orvosi képzés elsorvasztási kísérletét nem is említettem. Ezeket számba véve látszik, hogy a román hatalom össztűz alá vette a Romániában élő magyarságot. A román hatóságok igyekeznek tönkretenni épített kulturális örökségeinket, képletesen szólva narancssárga ruhába öltöztetve a tengerparton fejeznek le döntéseikkel hetente olyan alapvető demokratikus jogokat, mint a gyülekezési, szabad véleménynyilvánítási és a nemzeti identitáshoz való jogok. Tisztelt Hölgyeim és uraim, az előbb elmondott hasonlat alapján megállapítható: Románia a 21. század Európai Uniójának az „Iszlám Állama”!
Talán ha ennyi jogsértés nem a székelyekkel, nem az erdélyi magyarokkal történik, akkor a strasbourgi emberjogi aktivisták magukból kikelve hívnák fel a világ közvéleményének a figyelmét egy népcsoport által elszenvedett igazságtalanságokra, egy ország antidemokratikus berendezkedésére, de mit ad Isten, mégis mi magyarok vagyunk antidemokratikusnak kikiáltva, akik nem bántjuk a Gyulán középületre kitűzött román zászlót, nem fújjuk le fekete festékkel a román nyelvű magyarországi helységnévtáblákat, nem büntetjük a polgármestereket a községháza román nyelvű feliratáért és nem tiltunk be véleménynyilvánító tüntetéseket.
Ami mindezek mellett mégis bizakodásra adhat okot az, hogy nem csak velejéig rosszindulatú politikusok és szolgálatos feljelentgetők vannak a románok között, hanem olyan értelmiségiek is, akik elismerik a magyarok értékeit és szerepét az erdélyi kultúra kialakulásában, sőt ennek hirdetését nyíltan felvállalják, nem törődve nemzettársaik szitkozódásával. Itt van pl. Valentin Stan, a Bukaresti Tudomány¬egyetem történész professzora, aki előadásaiban elismeri a székelyek erdélyi történelemben betöltött szerepét, és azt, hogy az autonómia megilleti őket, Lucian Boia történész, aki bátran szembemegy a román történelem hamis mítoszaival, amikor kijelenti pl., hogy Magyarországgal szemben igazságtalan volt a trianoni döntés, Lucian Mandruta tévés újságíró, aki a székely jelképek üldözésekor a közösségi oldalán kitűzte a székely zászlót és kijelentette: „Ma én is székely vagyok. Az első argeși székely!”. A kolozsvári magyar nyelvű helységnévtábla kapcsán egy másik román értelmiségi, Razvan Lupescu mérnök szintén a közösségi oldalon kijelenti: „Ha kolozsvári román lennék, a magyar szomszédok, barátok vagy rokonok iránti szolidaritásból is jelképesen magyarnak vallanám magam, hogy meglegyen a 20 százalékuk. Egy csomó művet és dokumentumot kaptunk a magyaroktól és a szászoktól, nem utolsósorban azokat a középkori városokat, melyekkel dicsekszünk. Még ha 20 százalék alatt vannak is, az erődvárosokat felépítők, az erdélyi identitásunkhoz hozzájárulók iránti tiszteletnek arra kellene minket köteleznie, hogy akár német vagy magyar nyelvű táblákat is készítsünk.” De bizakodó jel lehet, hogy elindult egy Erdélyi Mozgalom, amelynek célja Erdély regionális és költségvetési autonómiájának kivívása. Mindezek reményt adhatnak, hogy vannak még olyan lényeges közös pontok, amiben az Erdélyben élő magyarok és románok egyetértenek, ami kiindulópontja lehet egy közös építkezésnek.
Végezetül engedjék meg, hogy egy Frank Zappa-nak tulajdonított idézettel zárjam a beszédem: „Egy valamire való nemzetnek van saját söre és légitársasága. Nem árt, ha van focicsapata és atomfegyvere is, de legalább saját söre legyen…” Tisztelt Hölgyeim és Uraim, ennek alapján bátran kijelenthető, hogy mi, székelyek egy valamire való nemzet vagyunk!
Köszönöm!
György-Mózes Árpád
Budapest, 2015.03.10.
Hősök Tere