A prefektus, a zászló és a székelyek

A háromszéki magyarok szemszögéből szinte teljesen mindegy, éppen ki a szolgalelkű prefektus. Popica, Marinescu, avagy Munteanu ugyanazon nemzetállami nézet képviselője, jószerével minden magyar vonatkozású intézkedés örökös kerékkötője.

Nem újdonság: a példaértékűen rosszul működtetett állami felépítményben már maga a prefektusi intézmény szükségessége is legalább kérdéses, ám e sajátos, székelyföldi helyzetben egyenesen fejlődésellenes. Mert miközben az állam legfőbb megyei képviselője következetesen a székely zászló és a magyar szó ellen csatázik, nem marad ideje az egész itt élő közösség jövőjét érintő kérdésekkel foglalkozni. Hiszen úgy tűnik, számukra fel sem tevődnek azok a kérdések, amelyek a gazdaságfejlesztés, a munkanélküliség mérséklése, az egészségügy és oktatás, s végül, de nem utolsósorban a megyét is érzékenyen érintő romagondok során jelentkeznek. Szinte az összes kormányképviselőnk legfőbb érdeme, hogy támadnak mindent, ami az itt élő magyarok számára fontos.

A székely zászló elleni hadjáratban pártkatonánk – feljelentői segédlettel – most éppen Kovásznára pillantott, s észrevette, hogy Ignácz Rózsa, Gazdáné Olosz Ella és Erkel Ferenc szobrairól hiányzik a román felirat. Borzalmas mulasztás, melynek kapcsán művészettörténészek vélhetően szívesen nyújtanának felvilágosítást prefektusunknak, ám a kovásznai önkormányzat áthidaló megoldást javasolva úgy döntött, segít a probléma megoldásában, s az említett műalkotások mellé helyezett felirattal tájékoztatja a román nyelvű érdeklődőket is. Ez azért is gesztusértékű, mert amennyiben a kormánymegbízott is hasonló megértéssel viszonyulna a magyar közösség gondjaihoz, bizonyosan nem járnánk egy helyben.

De nincs pihenés, nincs megnyugvás: a kabinet rendíthetetlen őre folytatja a jogszabályok védelmezését, s megtámadja a háromszéki települések tanácsai által hozott autonómiahatározatokat is. Illúziónk ne legyen: prefektusunk minden magyar vonatkozású intézkedést meg fog támadni, legalábbis erre utal az a politikai hagyomány, amely a nemzetállami kizárólagosságból táplálkozik. Valaho­gyan e szemléleten kellene változtatni, s ebben kellene szövetségeseket keresni. Mert a mindenkori prefektusok Székelyföldhöz való viszonyulásának tekintetében az RMDSZ kormányzati szerepvállalása nem oszt és nem szoroz: a szövetség prefektusi székecskékért folytatott alkudozásai helyett talán jobban tenné, ha partnereket keresne azért, hogy közös erővel egy korszerűbb, kevésbé központosított államszerkezetért dolgozzanak, így mások mellett megszüntethető lenne a prefektusi intézmény is. Hiszen a kormánymegbízotthoz kapcsolódó problémakörben a jelek szerint minden más megoldás csak tüneti kezelés, mely szerencsés esetben akár el is húzódhat, csak éppen a betegen nem segít.

Szerző: Mózes László

Forrás: 3szek.ro

2014.08.15.