Aláírásokkal erősített autonómiatervezet

Arra kéri a Székely Nemzeti Tanács a romániai magyarság parlamenti képviselőit, legyenek partnerek az autonómiastatútum ismételt parlamenti beterjesztésében, és lényeges változtatások nélkül nyújtsák be, illetve tartsák fenn az SZNT statútumát – erről határozatot fogadott el tegnapi sepsiszentgyörgyi ülésén a szervezet Állandó Bizottsága.

Izsák Balázs SZNT-elnök ismertette: Az egységes jövőkép szavatolhatja a székely autonómiamozgalom egységét című, az Állandó Bizottság által tegnap elfogadott határozat második pontjában arra kérik a székelyföldi, erdélyi magyar közösséget, a statútum társadalmi súlyának növelése végett támogassák a tervezet beterjesztését állampolgári kezdeményezésként is. Ez utóbbi kapcsán elmondta: létre kell hozni egy tíztagú kezdeményező bizottságot, majd 100 ezer aláírást kell összegyűjteni a törvénytervezet parlament elé terjesztéséhez. Erre határidőt nem szabtak, a maguk részéről megteszik a szükséges lépéseket, és bíznak abban, hogy ez ösztönző lesz, és, akárcsak a székelyek nagy menetelése esetében, sikerül valamennyi magyar párttal együttműködniük. Azt is elmondta: az SZNT konszenzusra törekszik, de ragaszkodik ahhoz, hogy lényeges változtatások nélkül terjesszék a parlament elé a statútumot. Javítani lehet rajta, de elrontani nem szabad. Erre esély is mutatkozik, hiszen az MPP világossá tette: csak ezt a változatot fogadja el, az Erdélyi Magyar Néppárt pedig úgyszintén ezt támogatja, ők csak egy kerettörvényt tennének hozzá – fejtegette. Az állampolgári kezdeményezés a tervezet parlamenti fenntartása során lehetne nyomós érv, hiszen az aláírások jelentősen növelnék a dokumentum súlyát – mutatott rá Izsák.

Szerző: Farcádi Botond

Forrás: 3szek.ro

2014.08.02.