Kézdivásárhelyi igen az autonómiára

A céhes város önkormány­zatának tegnap délutáni ülésén a jelen levő tizenhat városatya pártszínektől függetlenül mondott egyöntetű igent a Székely Nemzeti Ta­nács (SZNT) felhívására.

Az autonómiahatározatot a történelmi Székelyföld 153 magyar több­ségű települése közül tegnapig csupán húsz fogadta el, Háromszéken Kéz­di­vá­sárhely mellett egye­lőre csak Uzon, Kökös és Barót önkormányzata tűzte napirendre és szavazta meg. A határozattervezetet – mely­nek a Kézdi­vá­sárhely megyei jogú város lakóinak törvényes jogait védő intézkedések jóváhagyása címet adták – Szigethy Kál­mán MPP-s önkormányzati képviselő terjesztette elő.

Szigethy Kálmán elmondta: az eddig elfogadott határozatokat a három székely megye kormánymegbízottjai megtámadták vagy meg fogják támadni a közigazgatási bíróságon, és a most elfogadásra kerülőt is várhatóan megtámadja megyénk prefektusa – holott furcsa módon a mi vajnafalvi kormánymegbízottunk tudja azt, hogy a háromszékiek által befizett adókból legjobb esetben csak hetven százalékot osztanak vissza, holott Gorj megyében százharminc százalékot kap vissza a központi büdzséből a megye.

Az autonómiából a megyénkben élő románságnak is előnye származna, nem hátránya – hangsúlyozta az előterjesztő. Azt is elmondta, a dokumentumban az EU-s törvények és ajánlások betartására kérik a román kormányt, s ezen belül az önálló Szé­kelyföld autonóm közigazgatási régió létrehozása a cél.

Nem tudunk és nem is fogunk beleegyezni abba, hogy a területi átszervezés álcája alatt más, román többségű megyékhez csatolják a három székely megyét, szórványsorsra juttatva az erdélyi magyarságot – mondotta az MPP-s városatya. Azt is kérik, hogy azokon a településeken, ahol a nemzeti kisebbségek számaránya meghaladja a húsz százalékot, a román mellett fogadják el második hivatalos nyelvként az illető kisebbség nyelvét, mivel az elmúlt közel huszonöt év alatt ezen a téren nem történt előrelépés. Az előterjesztéshez senki nem szólt hozzá, egyhangú vokssal fogadták el.

Szerző: Iochom István

Forrás: 3szek.ro

2014.07.25.