Székelyföld autonómiastatútuma – Nincs határidő

Előbb szervezeten belül kell egyeztetnie a két pártnak az autonómiastatútumról, és ha kialakult végleges álláspontjuk, akkor lesz értelme ismét tárgyalóasztalhoz ülni – véli Márton Árpád, a Székelyföld autonómiájáról szóló tör­vénytervezetek egyik kidolgozója, az RMDSZ-es küldöttség tagja.

Elmondta, az RMDSZ-en belül is különböznek a vélemények bizonyos kérdésekről, az MPP-vel folytatott tárgyaláson kiderült, sok mindent hasonlóan gondolnak, a májusi találkozón elsősorban azt vették számba, mit látnak másképp, miről kell tárgyalniuk, és milyen formában.

Márton Árpád kifejtette, négy autonómiatervezetet dol­goztak ki, ezek közül egyet adtak át a Magyar Polgári Pártnak, és az került a nyilvánosság elé, amely a jelenlegi jogi keretek között megvalósítható autonómiáról szól.

Az RMDSZ-en belül is vita folyik arról, hogy a tervezet három megyére vagy két megyére és a történelmi Marosszékre vonatkozzék, vannak akik kihagynának, illetve bevonnának településeket. Márton Árpád elmondta, hogy Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnökének ezzel kapcsolatos kifogásai nem helytállóak, a tervezet nem szól arról, hogy olyan román vidékeket csatoljanak Székely­földhöz, melyek soha nem tartoztak ide. A jogszabály azt is leszögezi, hogy az autonóm terület létrehozását követő hat hónapban népszavazáson dönthetnek azok is, akik csatlakoznának, és azok is, akik nem kívánnak ide tartozni, tehát igény szerint módosíthatóak a törvényben lefektetett határok.

Nincs egybehangzó vélemény arról sem, hogy a készülő jogszabálynak milyen módon kell viszonyulnia az alkotmányhoz, illetve milyen garanciákat kell belefoglalni az itt élő románság számára. Ezeket a kérdéseket alaposan meg kell vitatnia mindkét szervezetnek, és a következő megbeszélésen már egyértelmű mandátummal kell asztalhoz ülniük. Egybecseng azonban álláspontjuk, hogy a jelenleg hatályos dél-tiroli jogi norma elveit, megoldásait vegyék alapul a Székely­földről szóló tervezetben.

Márton Árpád nem tudott egyér­tel­mű választ adni arra, hogy az RMDSZ-en belül melyik testület alakítja ki a szövetség végleges álláspontját: az elnökség, a Szövetségi Állandó Tanács vagy egy harmadik fórum. A végleges javaslatra azonban rá kell bólintania az SZKT-nak. Újabb határidővel kapcsolatosan sem nyilatkozott, mint mon­dotta, erről nem ő dönt, mint ahogy a következő találkozó időpontjába sincs beleszólása, a két párt elnöksége egyeztet majd róla.

Szerző: Farkas Réka

Forrás: 3szek.ro

2014.06.07.