Ismét őrtüzek gyúlnak az autonómiáért – a székely közösség összefogására számít az SZNT

Ismét őrtüzek gyúlnak az autonómiáért – a székely közösség összefogására számít az SZNT

Kitartó a Székely Nemzeti Tanács: ismét lármafák meggyújtására szólítja fel a székely közösséget. A vasárnapra szóló felhívás részeként ugyanakkor közös imára kérik fel a magyar keresztény gyülekezeteket.

Az őrtűzgyújtással a közösség autonómia melletti elkötelezettségét szeretnék megerősíteni minden évben, és ez most sincs másképp – fejtette ki lapunknak Izsák Balázs, az SZNT elnöke.

„Hagyományuk van a lármafáknak Székelyföldön, én is megtapasztaltam azt a felemelő közösségi élményt, amikor a szomszédos dombokon fellobbanó lángokat fürkésszük a részvevőkkel. Tulajdonképpen ilyenkor őrtüzek üzennek őrtüzeknek.

Ezáltal megerősítjük a nagyvilág előtt, hogy nemcsak a politikusok akarják Székelyföld területi autonómiáját, hanem a nép is – magyarázta a tisztségviselő.

Gyülekező 17.30-kor

A gyülekezőt minden településen egységesen vasárnap délután fél hatra szervezték, ekkor gyújtják meg a lármafákat.

A közösségeknek javasolják, hogy szervezzenek kulturális műsorokat is, a részvevők pedig lehetőségük szerint székely zászlókkal és más nemzeti szimbólumokkal menjenek a kijelölt helyszínekre.

Akik egyetértenek törekvéseikkel, de valamilyen okból nem tudnak eljutni egyetlen őrtűzhöz sem, arra kérik, vasárnap gyújtsanak gyertyát és helyezzék el ablakukban. Az események egyébként a magyarországi M1 tévécsatornán is követhetők lesznek, amely Marosvásárhelyről, Csíkszeredából és Sepsiszentgyörgyről fog közvetíteni.

Közös ima

Izsák Balázs hangsúlyozta, az őrtűzgyújtás mellett fontos az is, hogy világszerte imádkozzanak a magyar keresztény közösségek az autonómiatörekvések sikerességéért.

"A vallás és a hit a kultúra elválaszthatatlan részei, hiszen aki a hitét elhagyja, az el fogja hagyni az anyanyelvét és a kultúráját is. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy legyen egy nap, amikor együtt imádkozunk Székelyföld területi autonómiájáért, hiszen ez a jövőkép szorosan összefügg az őseinktől kapott hitünkkel” – fogalmazott.

Ahol felgyúlnak a lángok

Maros megyében biztosan gyújtanak őrtüzet Makkfalván, Szolokmában és Székelyabodban, de más településeken is folyamatban van a szervezés – tudtuk meg Izsák Balázstól. Mint mondta, Marosvásárhelyen a Postaréten lévő Székely vértanúk emlékművénél gyűlnek össze, ahol gyertyákat gyújtanak majd.

Udvarhelyszéken előreláthatóan Parajdon, Korondon, Farkaslakán, Szentegyházán, Városfalván és Székelykeresztúron lobbannak fel a lármafák, Székelyudvarhelyen pedig gyertyákat gyújtanak meg a Márton Áron téren – közölte Farkas Csaba, az SZNT helyi elnöke. Megjegyezte, a települések listája még bővülhet a napokban, ugyanakkor jó tudni, hogy magánkezdeményezésként például Homoródszentmártonban, Székelyszenterzsébeten és Felsősófalván is égni fognak a máglyák. 

Csíkszéken egyelőre nem tudni, hogy pontosan hány település vesz részt az akcióban, de remélik, hogy a tavalyi évhez hasonlóan legalább huszonhét helyszínen csatlakoznak – hangzott el Veress Dávidnak, az SZNT Csíktérségi elnök szerdai sajtótájékoztatóján. Annyi biztos, hogy Csíkszeredában gyújtanak máglyát, mégpedig a Mikó-vár előtti téren. Csíkszéken egyébként az RMDSZ is részt vállal a lakosok mozgósításában.

Ezenkívül Sepsiszentgyörgyön, Málnáson, Illyefalván, Rétyen, Bodokon, Dálnokon, Maksán, Bikfalván, Egerpatakán, Szentivánlaborfalván, Kökösön, Kovásznán, Zabolán, Kisborosnyón, Kézdivásárhelyen, Kézdiszentléleken, Bélafalván, Ozsdolán, Bibarcfalván és Bardócon is csatlakoznak az SZNT kezdeményezéséhez.

Szerző: Fülöp-Székely Botond

Forrás: szekelyhon.ro

2018.10.24.