A Székelyföldért Társaság elnökének a Hősök terén elhangzott beszéde
Tisztelt megemlékezők, Hölgyeim és Uraim!
264 évvel a csíki sörfőzés első okleveles említése és 146 évvel a marosvásárhelyi magyar nyelvű egyházi gimnáziumi oktatás beindítása után, 16 évvel a Heineken piacra lépése és 14 évvel a Moldvából és Havasalföldből álló Románia megalakulása előtt, amikor Marosvásárhely magyar lakosságának az aránya 75% volt, 1848-ban a magyar népnek elege lett abból, hogy idegen fővárosban döntenek a sorsáról, és 12 pontban megfogalmazva kívánságait, szabadságharcot indított. Biztos akkor sem állt be mindenki a sorba, akkor is voltak olyanok, akik minden egyes felhívásra csak azt ismételgették, hogy „ha még egyszer azt üzeni”, de a többség elsöprő erejét csak két akkori világhatalom összefogása tudta megállítani. A magyar szabadságharc küzdelmeiből a székelyek is kivették a részüket, sőt a szabadságharc leverése utáni kemény időszakban, a megtorlások idején a szabadságharc folytatásáról álmodoztak. A szervezkedés egy árulás következtében lepleződött le az osztrák hatóságok előtt, így néhánynak a kivégzés, többüknek pedig a súlyos évekig tartó várfogság lett a büntetése, rájuk emlékezünk minden év március 10-én a Székely Szabadság Napján.
A jogokért való küzdelem a székelyek életében a mai napig jelen van, vívják mindennapos szabadságharcukat, tiltakoznak a román fővárosból vagy a román bíróságok részéről jövő hátrányos megkülönböztető intézkedések, döntések ellen. Az idézőjelbe tett „példa értékű kisebbségvédelem” erőltetett, román részről minduntalan hangoztatott kifejezést egyébként az amerikai külügyminisztérium napokban megjelent Romániával kapcsolatos 2016-os jelentése is cáfolta.
Talán többen is látták azt a 3 éve készült videót, amin egy forgatócsoport annak a románok által gyakran emlegetett sztereotípiának próbált utána járni, miszerint Székelyföldön nem kap kenyeret az az ember, aki román nyelven kéri azt. Hogy nehezítsenek a dolgon, a kérdező román trikolórszínű fejpántot viselt, de természetesen mondanom sem kell, így is minden üzletben gond nélkül tudott vásárolni kenyeret román nyelven. Én egy másik, románok által gyakran emlegetett sztereotípiának próbáltam utánajárni az utóbbi hetekben, miszerint a Romániában élő magyarok (akik a 2011-es népszámlálási adatok alapján 1.237.746-an vannak, vagyis az ország lakosságának 6,5%-át teszik ki) sokkal több joggal rendelkeznek, mint a Magyarországon élő románok (akik a 2011-es népszámlálás alapján 35.641-en élnek és az ország lakosságának 0,4%-át jelentik).
A rendelkezésre álló idő rövidsége miatt nem akarom túlságosan részletezni, remélem lesz egy olyan jogszabályokban járatos ember, aki ezt írásban nagyon részletesen majd később megteszi, de a két ország kisebbségpolitikája közötti különbségeket észlelve kijelenthetem: sokkal könnyebb élet lenne Erdélyben, Székelyföldön, ha legalább annyi joga lenne a több, mint egy millió erdélyi magyarnak, mint a magyarországi románoknak. Tulajdonképpen Magyarország az, aki példásan megoldotta a területén élő nemzetiségek jogait, aki példát tud mutatni Romániának, hogy hová kellene fejlődni kisebbségvédelemben. Ennek a tapasztalatnak alapján fogalmaztuk meg az idei megemlékezésünk 7 pontját, követelését, azaz Mit kíván a székely nemzet 2017-ben, amit kérni szeretnénk a román kormánytól a magyarországi nagykövetségén keresztül és eljuttatjuk azt a román képviselőházban frissen megalakult magyarságügyi albizottságnak is. Legyen ez a mi forradalmunk, 2017. március 10-én itt a Hősök terén a világ kétszínű politikája, hazugsága ellen, forradalom, amelyet betűkkel és paragrafusokkal vívunk. Erősítésképpen megkérjük a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának az elnökét és a magyar Országgyűlés román nemzetiségi szószólóját, hogy támasszák alá igazunkat, és segítsenek nekünk a párbeszéd létrejöttében, hiszen a 2 héttel ezelőtti külügyminiszteri találkozón éppen ennek a szükségességét hangoztatta a román fél is.
Az általunk megfogalmazott idei hősök téri 7 pont a következőképpen hangzik (még egyszer hangsúlyozom csak olyant kérünk, amivel már rendelkeznek a Magyarországon kulturális autonómiával, országos önkormányzattal rendelkező itt élő román honfitársaink):
1. A román állam a területén élő őshonos közösségeket az alkotmányban államalkotó tényezőnek ismerje el. (Idézek a 2011. április 25-én elfogadott magyar alaptörvényből: „Kinyilvánítjuk, hogy a velünk élő nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők.”)
2. Az állami intézmények biztosítsák az anyanyelv szabad használatát a gyakorlatban – mert ez egyelőre csak papíron érvényesül: legyenek magyarul beszélő alkalmazottak az ügyfélszolgálatokon, legyenek kétnyelvű űrlapok, stb., illetve az állam határozottan lépjen fel mindazok ellen (legyenek azok akár magas rangú állami tisztségviselők), akik ezen jogokat csorbítják, illetve a gyakorlásukat megakadályozzák. Az állam biztosítsa a szükséges anyagiakat ezen jogok gyakorlatba ültetéséhez, kapjanak célzottan forrásokat azok az intézmények, amelyekben a kétnyelvűséget garantálni kell.
3. Ne használják a bíróságokat a jogcsorbítás legfőbb eszközeiként, akik a törvényeknek ellentmondó ítéleteikkel hozzák hátrányos helyzetbe a Romániában élő magyarokat (pl. a mostanában futószalagon gyártott városháza-községháza feliratok eltávolításával kapcsolatos ítéletek, amelyek eltávolításra és nem cserére kötelezik az önkormányzatokat, vagyis nem is igazán a tartalommal van a bajuk, hanem a formával, vagyis hogy magyar nyelven vannak kiírva).
4. Szabadon használhassák nemzetiségi identitásuk és anyaországuk jelképeit (zászló, címer, himnusz) bárhol, bármikor, bármilyen körülmények között. Mert amíg a székely zászlót Romániában pillanatnyilag csak a közintézményekről, közterületekről száműzik, addig pl. a magyar zászlót Romániában a jelenlegi törvényi értelmezés szerint még magánházra sem szabadna kitűzni. Ezzel szemben Magyarországon a román zászló szabadon loboghat bármelyik közintézmény homlokzatán.
5. A hivatalosan is elismert nemzetiségekhez tartozók igényelhessék a születési, házassági és halotti anyakönyvi iratok, személyigazolvány, iskolai bizonyítványok két nyelven (amelyből az egyik az anyanyelvük) történő kiállítását.
6. Az anyanyelv-használati küszöböt a jelenlegi 20%-ról csökkentsék 10%-ra.
7. A magyar és román külügyminiszter találkozója után hangoztatott párbeszéd gyakorlatba ültetéseként a román kormány üljön tárgyalóasztalhoz egy székely küldöttséggel, amelyben helyet kapnak a civil szervezetek, egyházak és a politika, hiszen jó kapcsolatot csak párbeszéd útján lehet megvalósítani.
Sokan fogják majd mondani, hogy lehetett volna további pontokat megfogalmazni, de talán nézzük meg jövő ilyenkor, hogy ezekből mi teljesült, mert várhatóan nem fog olyan gyorsan rendeződni ennek a 7 pontnak a sorsa, mint ahogy az történt a 12 ponttal az április törvények megszavazásával. Reméljük, hogy a román fél is, a román külügyminisztert idézve „…nyitottan közelíti meg a kérdéseket azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megtalálják a megoldásokat.”
A tavaly 2 kezdeményezést indítottunk útjára, ha valaki emlékszik rá, engedjék meg, hogy röviden ezekről is beszámoljak.
Egyik egy aláírásgyűjtés volt, amit Önök közül is többen aláírtak, amelyben felkértük a magyar és román kormányt, hogy az alapszerződésben rögzített alapelveknek megfelelően kezdjenek haladéktalanul egyeztetéseket Székelyföld státusának a rendezéséről, és kértük az Európa Tanácsot, hogy ebben a folyamatban vállaljon közvetítő szerepet. Választ a párbeszéd jegyében sajnos csak a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárságtól kaptunk, de nem adjuk fel, most 7 pontban részletesebben kifejtve újból eljuttatjuk kérésünket az érintettekhez, reménykedve, hogy a sokat emlegetett párbeszéd kifejezés nem fog megmaradni a szólamok szintjén.
Másik tavalyi kezdeményezésünk egy olyan fórumnak, egy nemzetközi önkormányzati szövetségnek a létrehozása volt, aminek keretén belül a székely önkormányzatok megfigyelőként jelen lehetnek az Európa Tanácsban és közvetlenül is tájékoztathatják az illetékeseket az őket ért esetleges sérelmekről. 304 olyan magyar önkormányzatot kerestünk meg, akik rendelkeznek székely testvértelepüléssel, 15 visszajelzés érkezett, mind pozitív, tehát az ügy folyamatban van. Érdemes felsorolni azokat az önkormányzatokat, akik támogatóan álltak kezdeményezésünk mellé, többen még önkormányzati határozatot is hoztak erre (a sorrend a visszajelzés időpontja szerint van kialakítva): Kamut, Sarud, Nagyvázsony, Öttömös, Ludányhalászi, Vác, Vésztő, Hódmezővásárhely, Baracs, Siófok, Kaposvár, Biatorbágy, Őcsény, Szarvas és Villány. A kezdeményezés élére Szita Károly kaposvári polgármester, a Megyei Jogú Városok Szövetségének az elnöke állt, akinek ezúton is köszönjük az ügy támogatását, reméljük, hogy jövő ilyenkor már a szövetség munkájáról, sikereiről beszélhetünk.
Köszönjük a rengeteg önkéntesnek, akik a rendezvény előtt és alatt segédkeznek, köszönjük azoknak, akik a megemlékezésre eljöttek, mindig jó látni, hogy több százan fontosnak érzik ezt a napot, de biztos sokan vannak még Budapesten is, akiket nem sikerült elérni, megszólítani. Az összetartozás érzésének átélését segíthetik azok a körök, egyesületek, amelyekből egyre több alakul Budapesten is. Tavaly ősszel Budatétényben és Pestszentlőrincen alakult egy-egy székely egyesület, a Márton Áron Dél-pesti Székely Kör a facebookon is elérhető. Információink szerint idén az Újbudán és a Hegyvidéken élő székelyek is létre fogják hozni a saját székely körüket, így néhány éven belül az egész fővárost átszőhetik a székelyek önszerveződése. Az ezzel kapcsolatos információkat tartalmazó szórólapokat megtalálják a kis asztaloknál.
Végezetül pedig engedjék meg, hogy megköszönjem annak a 29 magánszemélynek és cégnek (nevüket honlapunkon megtalálják), akik hónapok vagy évek óta állnak egy másik kezdeményezésünk mellett, a Székelyföldi Autonómia Alap rendszeres támogatói, de azokat is köszönet illeti, akik az elmúlt években egy-egy rövidebb időszakban támogatták az alapot. Az Alapot az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesületével közösen indítottuk 2 évvel ezelőtt, és célja a Székely Nemzeti Tanács munkájának anyagi támogatása, tehát nem magunknak gyűjtünk pénzt. Úgy gondoljuk, hogy mindenki, aki akár 5 forintot is befizet havi rendszerességgel az Alapba olyan ember, aki úgy indul el aszály idején esőért imádkozni, hogy visz magával esernyőt, mert hisz annak eredményességében.
György-Mózes Árpád
Székely Szabadság Napja
Budapest, Hősök tere, 2017. március 10.