1852 januárjában tartóztatták le az osztrák uralom ellen irányuló Makk József-féle függetlenségi mozgolódás székelyföldi szervezetének legfőbb vezetőit, (bágyi) Török János teológiatanárt, martonosi Gálffy Mihály ügyvédet és (nagyváradi) Horváth Károly földbirtokost.
1852. júniusig őrizetbe vettek szinte mindenkit, aki az összeesküvéssel kapcsolatba került. Törököt, Gálffyt és Horváthot két év vizsgálati fogság után halálra ítélték, és 1854. március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten kivégezték. Kívülük még tizenkilenc személyre szabtak ki szintén kötél általi halálbüntetést, majd ezeket uralkodói kegyelem folytán több-kevesebb idejű várfogságra enyhítették. Róluk még rövid utalások formájában is ritkán hallhatunk a megemlékezések során, őket vette számba Nagybaczoni Molnár Ferenc.
Szervezkedés Kossuth Lajos nevében
Mint mondani szokás, az 1848–49. évi forradalmakat és a magyar önvédelmi harcot leverték ugyan, de elfojtani nem tudták. Kül- és belföldön egyaránt tovább izzott az elégedetlenség parazsa, és 1851-ben a nemzeti szabadság feltámasztására ismét felcsillant valami kis remény. A Habsburg uralkodóház és államszervezete elleni fegyveres felkelés szervezése éppen ennek a várakozásnak talajában gyökerezett. Egyes vezető forradalmárok nem mondtak le újabb felkelések kirobbantásáról. Az olasz Giuseppe Mazzini Kossuth Lajost is felszólította a hamarosan indítandó felszabadító harc melletti kiállásra Magyarország bevonásával, kulcsszerepet szánva ebben a kormányzónak.
Az eleinte Kossuthtól függetlenül mozgolódó Makk József, volt szabadságharcos tüzérezredes, 1851 tavaszán a magyar emigránsvezérrel való együttműködést választotta. Olyanképpen, hogy Kossuth a mozgalom fővezérletét, míg Makk helyettesként a gyakorlati végrehajtás feladatát látta el. Június 25-én Kossuth formailag is megbízást adott Makk ezredesnek a szervezés megkezdésére Mazzini konspirációs módszerének felhasználásával.
Ennek foglalata az úgynevezett évszaki rendszer volt, ami alapján az országot tizenkét hónapra, azaz tartományra tagolták, amelyek fölött vezető polgári és katonai személyek állottak. A „hónapok” területe négy részre (hetekre, az osztrák terminológiában járásokra) oszlott, a megyéknek, illetve székeknek megfelelően, élükön a megyefőnökökkel. A „hetek” napokra (aljárások) ágaztak, melyeken belül „órák” vagyis falvak, ezek alatt pedig „percek”, a katonák voltak találhatók. Az aljárások (napok) – már ahol sikerült megszervezni – nagyjából húsz községet összefogó egységek voltak. Kezdetben szigorú szabályok szerint rendezték a kapcsolattartást az egyes szintek között. A gyakorlati kiteljesedés során azonban ezt nem vették túl komolyan, ami utóbb lehetővé tette a gyorsabb hatósági felgöngyölítést.
Székelyföld, a „11. hónap”
A tizenkét hónapból három Erdély területére esett, és ebből egy a Székelyföldet foglalta magába, amelynek földrajzi fekvése miatt is kiemelt fontosságot szántak a Bukarestből és Moldvából e térséget ellenőrizni óhajtó Makk József és alvezérei. A székelyföldi szervezet irányítására az ezredes Török János kollégiumi tanárt nevezte ki. Annak idején a marosvásárhelyi fiatalok katonai kiképzését irányította századosként, de a város ideiglenes megszállásakor osztrák fogságba esett, ahonnan csak fél év elteltével szabadították ki. A szabadságharc utolsó hónapjaiban a kollégium igazgatója lett. Tisztségéről a vereség okozta kedvezőtlen változások beköszöntével lemondatták, és 1850 végén a tanintézményből is elbocsátották. Közel egy évi zaklatás után taníthatott ismét. Kiválasztásánál döntő érv lehetett, hogy a tanulóifjúság körében igen nagy népszerűségre tett szert. Török minden jel szerint bizalmasait szerette volna magasabb pozíciókba helyeztetni.
A székely térséget mint „hónapot” a székekhez igazodóan négy „hétre” tagolták. Maros- és Aranyosszék K. Bíró Mihály földbirtokos, Udvarhelyszék M. Gálfy Mihály ügyvéd, Háromszék N. Horváth Károly földbirtokos, Csíkszék Veress Ignác ferences kolostorfőnök alá tartozott. A vezérkar összeállását követően a Küküllő vármegyei Balavásáron, Horváth Károly ottani szőlőbirtokán rendezett szüreti összejövetelen megkezdődhetett a tágabban vett szervezés munkálata. A balavásári rendezvényt követően két hónapon keresztül folyt a székelyföldi szervezetépítés. A szőlőhegyi megbeszélés jelentőségét mutatja, hogy a későbbi büntetőeljárások idején – mint Hentaller Lajos írja – sokak ellen a legsúlyosabb vádak egyikeként hozták fel, ha jelen voltak a szüreten. Aljárásfőnököket (vagyis napokat) egyedül Gálffy tudott Udvarhelyszéken kinevezni (hetet), illetve Török János Marosvásárhelyre valami hasonló elöljárót helyezett. Községi vezetőket bizonyíthatóan megint csak Udvarhelyszéken voltak képesek kiállítani (tizenötöt). Rajtuk kívül többen területi hatáskör nélkül, kiemelt szervezési teendőkre vállalkoztak a postahálózatban, kapcsolattartásban és az iratok terjesztésében.
Lebukás, haditörvényszék
Azonban ekkor már csaknem mindegy volt, mi történik a mozgalomban. Árulás tette hiábavalóvá az addigi munkát, mert Török János nem járt el kellő gondossággal bizalmasai megválogatásában. Bíró Mihály, a Maros-Aranyosszéki főnök fizetett kém volt, aki a tudomása szerinti főbb mozzanatokról értesítette báró Heydte alezredest, az udvarhelyi kerület parancsnokát. Az aknamunka következtében indultak meg a lefogások, és a hosszabb-rövidebb marosvásárhelyi elzárások idején történt vizsgálódás után a foglyokat átszállították Nagyszebenbe. Ott a fogdává alakított ferences kolostorban 1853 szeptemberéig folytatódtak a kihallgatások. Ezeknek befejezésekor a rabokat a gyulafehérvári vár kazamatáiba vitték, és ott vártak sorsukra 1854. március közepéig.
A nagyszebeni haditörvényszék iratai javarészt ismeretlenek, így nem mindig tudhatjuk, a vallatások eredményei miként alakították a megszületett határozatokat. Sokat számíthatott, ki mennyire bizonyult közlékenynek az eljárás alatt. A nagyobb lelkierővel megáldottak keveset beszéltek, félre is vezethették a bíróságot, néhányan rokonszenvet kelthettek, de mindez fordítva is megeshetett. Nem minden került napvilágra, ezt nyilván a maguk javára fordították egyesek. Számos vádlott, fogvatartott bajtársait árulta el abban a hiszemben – és kaptak is ilyen ígéreteket –, hogy ha másokra terhelő nyilatkozatot tesz, önmaga sorsán könnyíthet, esetleg szabadon engedik. Az aljárásvezető Bereczky Sándor, igaz sanyargatások hatására, terhelő vallomást tett többekre, köztük saját sógorára, Gálffyra. A bizonyítékszerzés vagy az értékelés viszonylagosságát jelzi, hogy a tényleges szerepet játszó Veress Ignác csíkszéki főnököt bizonyítékok híján felmentették. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy befolyásos pártfogók közbenjárása meglágyíthatta a döntéshozókat, amivel kisebb büntetési tétel alkalmazása volt elérhető (Csík- és Háromszéket kevéssé tudták feltérképezni).
A kormány olvasatában felségáruló Kossuth Lajos jóvoltából újból szított, Magyarország és Erdélyország elszakítására irányuló és szabad uralkodás meghonosítását maga elé tűző összeesküvés résztvevőire nézve 1853. október 11-én hoztak döntést az V. haditörvényszéki cikk előírásai alapján, összefüggésben a katonai rögtönítélő bírósági törvény 61. cikkelyével és a Haynau táborszernagy által aláírt 1849. július 1-jei proklamáció 1. cikkelyével. A halálos ítéletetek, felségárulás bűnében való részvételért – Törökön, Gálffyn és Horváton kívül – a székelyföldi hálózat felsőbb vezetőit, az úgynevezett vezető egyesületi tagokat, valamint kiemelkedő aktivitást mutató községi elöljárókat érintették. Akik viszont „Ő cs. k. Apostoli Felsége 1854. febr. 18-i legfelsőbb bocsátványa következtében, a halálos ítélet legkegyelmesebb elengedésével” várfogságra csökkentés alá estek.
Majdnem mártírok lettek
- 12 évre: Bereczky Sándor (Torboszlói), született 1826. Székelykeresztúr, református, nőtlen, földbirtokos, városi tisztviselő, Gálffy Mihály sógora. A szabadságharcban Kossuth-huszár. A mozgalomban aljárás-vezető Sz.-Keresztúr központtal, 19 községgel. Leghatékonyabb szervező. Jelentős mennyiségű pénzt és fegyvert gyűjtött, továbbá négyszáz körüli új tagot – vagyis „percet” – vont be az irányítása alá tartozó „napba”, más szóval aljárásba. A vizsgálati időszakban megtört, és többek kilétét felfedte. Emiatti általános megvetettségébe beleőrülve, a josefstadti börtönben halt meg 1857-ben, nem sokkal az amnesztia előtt.
- 12 évre: Dáné Károly (Bágyi?), született 1832. Székelykeresztúr, református, nőtlen, segédtisztviselő. A mozgalomban aljárás-vezető Bögöz központtal, 19 községgel, és Keresztúr községi főnök 6 községgel. Hosszú tagadás után saját részvételét beismervén, némelyik alárendelt községvezető nevét is kényszerült kiadni.
- 10 évre: Bedő Sándor (Kálnoki és Hodgyai), született 1815. Hodgya (?), unitárius, nős, gyermektelen, földbirtokos, dulóbiztos (segédszolgabíró). A mozgalomban aljárás-vezető Homoródon (Homoród-vidék?) 19 községgel.
- 10 évre: Bányai Antal (Felsőbányai?), szül: 1814. Hosszúfalva (Kővár-vidék), református, nős, gyermektelen, ügyvéd Székelyudvarhelyen. A mozgalomban aljárás-vezető Székelyudvarhely központtal, 26 községgel. Meghalt 1855. január 26-án a josefstadti várbörtönben, tüdővésztől.
Az első két vádlottnál súlyosbító adalékként értékelték, hogy községi vezetőket neveztek ki, tőlük jelentéseket vettek át, és ezeket Gálffyhoz eljuttatták, az ellenőrzésük alatt álló területen eredményeket értek el. A másik két aljárás-vezetőnek azt rótták fel, miszerint Gálffy járásfőnök utasításait elfogadták, és neki jelentéseket küldtek.
- 5 évre: Csiki Áron (Nagyajtai), született 1822. Nagyajta, unitárius, nős (3 gyermek), székelykeresztúri lelkész. A mozgalomban aljárás-vezető Székelykeresztúr központtal, ismeretlen számú helységgel. Meghalt a gyulafehérvári börtönben 1854. január közepén. Itt ellentmondás mutatkozik, mivel Bereczky Sándor is ide kapott kinevezést. Netán a forrásokban lehet hiba.
- 5 évre: Palkó György (Nagysolymosi), született 1816. Nagysolymos, református, nős (2 gyermek), nagysolymosi lelkész. A mozgalomban aljárás-vezető Nagysolymos központtal, ismeretlen számú helységgel. Josefstadtban súlyos betegségéből gyógyította ki egyik rabtársa.
- 5 évre: Molnár József (Sepsi-Nagybaczoni), született 1822. Koronka, református, nőtlen, uradalmi tiszt Gernyeszegen a gróf Teleki családnál. A mozgalomban aljárás-vezető Korond központtal, ismeretlen számú helységgel. Honvéd tüzérhadnagy volt a szabadságharcban. Hentaller Lajos szerint a „balavásári szüret” egyik résztvevője a katonai vezérlet várományosaként. Szabadulása után jószágigazgató, majd földbirtokos és bankigazgató, 1907-től a Marosvásárhely-Marosszéki Honvédegylet elnöke. Meghalt 1913-ban Marosvásárhelyen (Az aljárásközpont-megjelölésnél elírás is lehet. Korond Gernyeszegtől eléggé távol van, Koronka ésszerűbbnek látszik).
Az utóbbiak hárman azzal a megjegyzéssel kaptak az előzőeknél kisebb büntetést, hogy aljárás-vezetővé ki lettek nevezve, de azt nem fogadták el. Csakhogy ez így kizártnak nyilvánítható, mert efféle kinevezés aligha jöhet létre előzetes egyeztetés nélkül. Illetve a meglepetésszerű kinevezés csak úgy képzelhető el, ha egyidejűleg más fontos beosztásban lettek volna. A tudtuk nélküli elhatározás azért sem valószínű, mert például S.-N. Molnár József, dokumentumok alapján Török és Gálffy bizalmasa, mi több, barátja volt. Inkább arról lehet szó, hogy miközben az idő rövidsége miatt tevőlegesen kevéssé működhettek közre az aljárások megszervezésében, a kinevezések elfogadását, vagy olyat, ami összefüggött a központi irányítással, nem tudták rájuk bizonyítani. A fenti hét forradalmár halálos vétke elsősorban aljárás-vezetői érintettségük volt, míg a kegyelmi mérlegelésnél jobbára a fentebb már elősorolt szempontok eshettek latba a bizonyítékok fontolóra vételekor. Így a végleges ítéletek nem feltétlenül álltak arányban az elkövetésekkel.
- 15 évre: Andrássy Rafael, született 1815. Csíksomlyó, katolikus, ferencrendi zárdafőnök Marosvásárhelyen. A mozgalomban Makk utasításainak közvetítője, futárok továbbításának intézője, vezető egyesületi taggá kinevezve a szervezkedésben tevékenyen közreműködött. Szabadulása után 1858-tól 1869-ig plébános Mocson, 1870-1871 között házfőnök Kolozsváron, 1872-től 1889-ig pedig Jósika Samu udvari papja. Meghalt 1893, Kolozsvár.
- 10 évre: Albert János, szül: 1811. Sáromberke, református, nős, gyermektelen, lelkész Marosvásárhelyen. A mozgalomban vezető orgánum Marosvásárhelyen, Makk megbízottja a futárok továbbszállítására, és egyesületi szabályzatok átvételére vonatkozóan.
- 10 évre: Musnay Pál, szül: 1827. Szentistván (Marosszék), református, teológus diák és gimn. tanító Marosvásárhelyen. A mozgalomban a terveket és a szervezési szabályzatot másolásra magához vette, a szervezet céljai érdekében öt kollégiumi társát ezekbe beavatta. Mezősámsondi lelkészként halt meg 1908-ban.
- 10 évre: Árkosy Mózes, (apja Bihari Mihály) szül: 1816. Bözöd, unitárius, nős (3 gyermek), lelkész Fiatfalván. Előtte iskolamester Nagyajtán és Árkoson. A mozgalomban községvezető Fiatfalván. Főhadnagy volt a szabadságharcban. Szabadulása után Bözödön lelkész. Meghalt 1886-ban.
- 10 évre: Gál Antal (Szentgericzei? Magyarósi?), szül: 1816. Szentgerice, unitárius, nős, (1 gyermek), jegyző és birtokos Magyaróson (Udvarhelyszék). A mozgalomban községvezető Magyaróson és Désfalván.
- 10 évre: Beke Dénes, szül: ? Agyagfalva, református segédlelkész Agyagfalván. A mozgalomban községvezető Agyagfalván és Makkfalván.
- 10 évre: Jákó Antal (Lisznyói), szül: 1791. Lisznyó, református, nős (4 gyermek), lelkész Múzsnán. A mozgalomban községvezető Múzsnán.
- 10 évre: Szabó Lajos, szül: 1819. Bögöz, református, nős (egy gyermek), uradalmi tiszt, bögözi földbirtokos. A mozgalomban községvezető Ácsfalván (Ocfalva?), Ábrahámfalván, Telekfalván, Sándorfalván, Szentlászlón és Bögözön.
- 8 évre: Pálfy Mózes (Máréfalvi), szül: 1811. Máriafalva (Máréfalva? Boldogfalva?), katolikus, Vágás, Dobó, és Béta plébánosa. A mozgalomban községvezető Vágáson, Dobón, és Bétán. Szabadulása után 1858-78 között Sárpatak majd Szentháromság plébánosa.
- 8 évre: Makkai András, szül: 1814. Petek (Felső Fehér vármegye, akkor Kőhalomszék), református, nős, tanító Rugonfalván. A mozgalomban községvezető Rugonfalván.
- 8 évre: Solymossy István, szül: 1817. Székely (Újszékely), református, nős, lelkész Nagygalambfalván. A mozgalomban községvezető Nagygalambfalván.
A nyolc községvezető mint vezető egyesületi tag Bereczky és Dáné aljárásaihoz tartozott, és főnökeik (mindenekelőtt Bereczky) adták ki őket. Beismerő vallomásukra hivatkozva hozták fel ellenük, hogy kinevezésüket elfogadták, utasításokat vettek át, felettesükkel érintkezésben álltak, Beke, Jákó, és Szabó, írásos jelentéseket is tettek. A bírák nagyobb szigorral léptek fel az önmagukra is vallomást tevőkkel szemben, a kevésbé közlékeny többi községvezetőt nem ítélték halálra. De a kegyelmezések után mégis amazok jártak valamivel rosszabbul.
Az egyetlen női halálraítélt, aki április 12-én szintén kegyelmet kapott:
- 10 évre: Kenderessy Elekné Boér Anna (Nagyberivoi), szül: 1819. Mikefalva (Küküllő vármegye), katolikus, özvegy, gyermektelen, mikefalvi földbirtokos. Az összeesküvésben Makk megbízottja, a nőmozgalom egyik vezetője. Már 1850-ben Makk segítségére volt, amikor az ezredest fogházba vetették. Bevallotta, hogy tőle küldött szervezési iratokat átvett, Töröktől pedig a konspiráció részleteiről értesült. A balavásári szüretre érkező követtel való tárgyalás nyomán, a nők közötti összeköttetés létesítésére kijelölték, és esküt téve a titkos egyesületbe lépett. Az úgynevezett nőmozgalomban, amely a már hatékonyan zajló futárszolgálaton túl, a leendő honvédek egyes ruházati, egészségügyi felszerelésének, illetve a nemzeti jelképeknek (zászló, kokárda) előállításában és a hazafias érzelmek fenntartásában testesült volna meg, számottevő eredményeket ért el. Josefstadt egyetlen női fogvatartottja, a vár fegyházrészlegén kívül eső zárkában, elszigetelve tartották rács mögött.
Az ítélethirdetést követően 1854. április közepéig a foglyok még Gyulafehérváron maradtak, és ekkor szekereik több lépcsőben megindultak a csehországi Josefstadt várbörtöne felé, ahol évekig voltak elzárva. Majd 1857. május 13-án – ismét császári kegyelem révén – hosszan tartó rabságuk véget ért.
És a többiek, akik szintén rabsorsra jutottak
A tragikus végű Török–Gálffy-ügy kegyelmet kapott halálraítéltjein kívül huszonhárman szenvedtek a székelyföldi összeesküvésben való részvételük miatt több-kevesebb josefstadti – vagy más helyen letöltendő – várfogságot. Egy részüket a magyarság kiemelkedő, a fennmaradókat pedig legalábbis említésre érdemes személyiségei közé sorolhatjuk, ezért az időszakos megemlékezésre való érdemet tőlük senki nem vitathatja el.
Zömmel maros- és udvarhelyszéki születésűek voltak, meggyőződéses forradalmár viszonylag kevés akadt köztük. Az újra megcsillanó alkalom, valamint a jobbítást szolgáló igyekezet vitte őket a mozgalomba, és bátran szánták el magukat erre a méltán nagyrabecsülést érdemlő lépésre. Ők ugyanazt a tortúrát élték át, mint a halál árnyékából visszahozott társaik: a letartóztatást, a nagyszebeni kihallgatásokat, és Gyulafehérváron az ítéletükre fél évig tartó várakozást, valamint mindezek betetőzéseként a josefstadti (olmützi) elzárattatás test- és lélekroncsoló viszontagságait.
A letartóztatott hazafiainkat érintő büntetésenyhítések mozgatórugóit csaknem képtelenség kikövetkeztetni, így a bíróság valós indítékai többnyire rejtve maradnak. Láthattunk halálos ítéleteket öt év könnyű vasban töltendő fogságra leszállítani, ráadásul a vizsgálati időszak beszámításával, ugyanakkor másik végletként, mint lentebb majd olvasható, tizenöt év mindössze tizenkettőre lett csökkentve.
I. Ferenc József legfelsőbb elhatározásával a nagyszebeni haditörvényszék 1853. október 11-i ítéleteit 1854. február 18-án a következőleg mérsékelte (a női foglyok kivételével vasban):
- 20 évről 12 évre: Varga Zsigmond, született 1829. Agyagfalva, református, nőtlen, jogász, apja haszonbérlő. A mozgalomban községvezető Boldogasszonyfalván és Keresztútfalván.
- 18 évről 12 évre: Bitai Mihály (Léczfalvi?), született 1824. Mezőcsávás, református, nős, gyermektelen, lelkész Csekefalván. A mozgalomban községvezető Csekefalván.
- 18 évről 12 évre: Lőrinczi Mihály, született 1808. Szentábrahám (Ábrahámfalva), református, nőtlen, ügyvéd. A mozgalomban községvezető Ábrahámfalván.
- 18 évről 10 évre: Dózsa Sándor (Makfalvi), született 1817. Makfalva, református, nőtlen, apja uradalmi jószágigazgató. A mozgalomban községvezető Betfalván és Galambfalván.
- 20 évről 12 évre: Lengyel Ádám, született 1821. Torda, katolikus, nőtlen, városi tanácsos Tordán, földbirtokos, kiskedei lakos. A mozgalomban községvezető Kis- és Nagykedén.
- 20 évről 8 évre: Benedek Mihály, született 1811. Kiskadács (Udvarhelyszék) unitárius, nős (egy gyermek), uradalmi tiszt. A mozgalomban községvezető Kis- és Nagykadácson.
- 20 évről 12 évre: Marosy János (Siménfalvi), született 1813. Siménfalva, unitárius, nős, gyermektelen, törvényszéki ülnök, földbirtokos. A mozgalomban községvezető Siménfalván és Szentmiklóson.
A hét községvezetőre – akik közül az első négy Bereczky Sándor, a fennmaradók pedig Dáné Károly aljárás-vezetőktől kapták a megbízatást és kinevezésüket – rábizonyult, hogy a kinevezésüket elfogadták, ténykedésükről jelentéseket tettek.
- 15 évről 10 évre: Elekes József (Dersi), született 1829. Siménfalva, unitárius, nőtlen, Elekes György székelyszentmiklósi unit. lelkész fia. A szabadságharc végén állítólag hadnaggyá léptették elő. A mozgalomban Bereczky Sándortól egyesületi taggá kinevezve tevékenykedett, és arról jelentéseket tett. Később megyei főszámvevő. Meghalt 1897-ben.
- 15 évről a vizsgálati fogság beszámításával további büntetése elengedve: Demjén (Dimény) Lajos, született 1831. Marosvásárhely, unitárius, nőtlen, marosvásárhelyi ügyvéd fia. A mozgalomban Török Jánostól egyleti taggá kinevezvén, a beérkezett iratok másolását is elvégezte. A vizsgálatok alatt másokra is terhelő vallomást tett, mentesülését utóbb ezzel magyarázták.
- 15 évről 5 évre: Nagy Dániel (Paniti), született 1828. Mezőbánd, református, nőtlen, teológus diák a marosvásárhelyi ref. kollégiumban. A fogságban súlyosan megbetegedett. Meghalt 1859-ben.
- 15 évről 5 évre: Horváth Gáspár, született 1829. Vaja (Marosszék), református, nőtlen, teológus diák a marosvásárhelyi ref. kollégiumban. Hadnagy volt a szabadságharcban. Szabadulása után tanulmányai befejezésével tanító, tanár, és 1884-től igazgató a marosvásárhelyi főiskolán (kollégium). Meghalt 1895-ben.
12 évről 5 évre: Deák Farkas (Köpeczi), született 1832. Marosvásárhely, református, nőtlen, teológus diák a marosvásárhelyi ref. kollégiumban. Honvéd volt a szabadságharcban. Szabadulása után és tanulmányai befejeztével: történész, író, műfordító, miniszteri tanácsos, több művészeti, történelmi, és társadalmi egyesület és bizottság tisztségviselője, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Meghalt 1888-ban Marosvásárhelyen.
A három teológushallgató beismerte, illetve bebizonyosodott, hogy egyesületi taggá történő kinevezésüket Musnay Páltól elvállalták.
- 15 évről 12 évre: Hajnal Róza, született 1822. Marosvásárhely, katolikus, hajadon, Hajnal József marosvásárhelyi városi hivatalnok leánya. Apjával a szabadságharc után a Kárpátokon túlra menekült. Ott Makk ezredestől a mozgalom céljait és a szervezés részleteit megismerve, vállalta az egyesületi iratoknak Moldvából Magyarországra csempészését, továbbá Török Jánoshoz juttatását. A vád veszélyes ügynökként jellemezte.
- 2 évről a vizsgálati fogság beszámításával további büntetés alól mentesítve: Albert Márton, született 1831. Vaja (Marosszék), református, nőtlen, teológus diák a marosvásárhelyi ref. kollégiumban. Szabadulását követően tanító Makfalván.
- 5 évről a vizsgálati fogság beszámítása után fennmaradó időre: Dáné Mózes (Bágyi?), született 1822. Bikafalva, református, nős (egy gyermek), lelkész Székelykeresztúron.
- 5 évről a vizsgálati fogság beszámítása után fennmaradó időre: Papp János, született 1827. Székelykeresztúr, katolikus, nőtlen, ügyvéd.
- 10 évről 6 évre: Sófalvi József, született 1810. Nyomát (Marosszék), unitárius, nős (3 gyermek), iskolatanító Derzsen.
- 5 évi sáncmunkáról a vizsgálati fogság beszámítása után fennmaradó időre: Patrubán Márton, született 1818. Szitás(Székely)keresztúr, katolikus, nőtlen, kereskedősegéd. Hadnagy volt a szabadságharcban.
Utóbbiak öten, az összeesküvésről tudomással bírtak, azzal egyetértettek, és titoktartást fogadtak. A feljelentések alapján ezen pontokban, kiváltképpen Patrubán Márton vádoltatott meg.
- 15 évről 10 évre: Török Jánosné Gálffy Róza (Martonosi), Gálffy Mihály vértanú testvére, született 1818. Martonos (Udvarhelyszék), református, gyermektelen, férje Török János, a székelyföldi szervezet vezetője. A mozgalom nők által létesített egyesüléséhez csatlakozott mint vezető tag. Kossuth követével a nőegylet szervezéséről értekezett, és ennek munkálataiban újabb tagok felvételével sikerrel működött. Rabságát Olmützben viselte.
- 10 évről 8 évre: Szentkirályi Zsigmondné Berzenczey Erzsébet (Görgényszentimrei), Berzenczey László 1848-49. évi országgyűlési követ testvére, született 1819. Marosvásárhely, katolikus, özvegy, gyermektelen, földbirtokos, marosvásárhelyi lakos. A nőmozgalom elkötelezett és esküt tett tagjaként a szervezkedés céljait megismervén, készen állt az együttműködésre. Büntetése letöltésének helye nem ismert. Meghalt 1861-ben.
Török János közvetlen munkatársa, Topler Simon, 1848–49-es országgyűlési követ, a vizsgálati fogság alatt meghalt.
Később a Székelyföldről még elítélték: Dobolyi Sándor (Feldobolyi?) ügyvédet, aki ugyancsak Török közeli bizalmasaként a központi levelezést intézte, 18 évre, Kese Elek (Lisznyói) futárszolgálatban jeleskedő, volt szabadságharcos hadnagy földbirtokost 15 évre, Finna János (Zabolai?) földbirtokost 10 évre.
Ezenkívül még Erdélyből: 18 évre: Boér Antal (Nagyberivoi) földbirtokost (Boér Anna bátyja). 15 évre: Beregszászi Imre földbirtokost, Tompa Lajos ügyvédet. 12 évre: Minorits Károly kolozsvári ügyvédet. 10 évre: Boncza Imre (Désfalvi) földbirtokost (Ady Endréné Boncza Berta nagybátyja), Lugosy József kormányszéki hivatalnokot, Tilcs (Tiltsch) János könyvkereskedőt. 8 évre: Boér János (Nagyberivoi) és Donáth Pál földbirtokosokat, Veress József tordai főjegyzőt.
A bebörtönzöttek, más politikai fogvatartottakkal együtt, 1857. május 13-án közkegyelemmel szabadultak Josefstadtból, valamint Olmützből, lakóhelyükön még évekig hatósági megfigyelés alatt álltak.
A mozgalom, bár kudarcra lett kárhoztatva, a korszak legszélesebb körű összeesküvése volt a Habsburg-birodalomban. Tagjai áldozatukkal hozzájárultak az önkényuralom falainak repedezéséhez, ezzel is kikövezve a kiegyezéshez vezető út egy szakaszát.
A Török–Gálffy-féle függetlenségi mozgalom 1852 elejétől közepéig letartóztatott résztvevőinek vizsgálati fogsága 1854 márciusáig tartott. Még javában folytak a kihallgatások, amikor az emigrációban lévő Makk József tüzérezredes, az országos összeesküvés katonai vezetője – oldalán Gál Sándorral, az Erdélyi Felszabadító Hadsereg parancsnokával – egy elkeseredett utolsó lépésre szánta el magát, hogy megmentse az erdélyi szervezetek „lefejezésével” előállt kilátástalan helyzetet.
Várady József és társai kísérlete
Bukarestből 1852 augusztusában Székelyföldre indították az ekkor századossá és helyettes katonai vezetővé, egyben a Székelyföld hadi vezetőjévé kinevezett (kéméndi) Várady József volt szabadságharcos főhadnagyot, aki korábban ügyvédként tevékenykedett. Várady a Hunyad megyei Bánpatakon született 1828-ban előkelő, ősi katolikus nemesi család sarjaként. Apja – szintén József, királyi táblai ülnök és Hunyad megye országgyűlési követe – még fia gyermekkorában meghalt. Váradynak a 48-as szabadságharc alatti tevékenységéről nincsenek közelebbi ismereteink.
A Makk-féle konspirációban első számú feladata lett, hogy – az előrelátható orosz–török háborúval is számolva – előkészítse az újabb felkelés kirobbantását. Mégpedig a székelyek közül ötezer főre menő szabadcsapat majdani toborzásával, amely alakulattal a megadott időpontban megtámadják az osztrák helyőrségeket, és pénztáraik felhasználásával tovább növelik haderejüket. Tervezték még a fogságba vetett korábbi vezetők kiszabadítását, valamint a bekövetkezendő felszabadítási harcokban a román fejedelemségekből benyomuló magyar emigrációs csapatokkal való együttműködést. A szervezés Csíkban és Háromszéken indult, központja később Erdővidék lett.
Várady Csíkból Háromszékre érkezésekor – a Török Jánosékkal érintkezésben álló Szotyori Nagy Tamásné együttműködését igénybe véve – a mozgalmi célokkal egyetértő másik nemesasszony, Benkő Rafaelné sepsizoltáni kúriájában rendezkedett be. Itt került ismeretségbe a Bibarcfalván birtokos (száldobosi) Borbáth Lászlóval, a szabadságharc századosával, aki jelentős támasza lett a szervezésben, majd általa a szintén bibarcfalvi Bartalis Ferenc földművelő kisbirtokossal. Borbáthot Erdővidék járásfőnökévé tette meg, Bartalis pedig vállalta a Várady és Makk közötti levelezés lebonyolítását, aminek során a falujabeli Bogyor Sámuellel együtt borvízkereskedőnek álcázott küldöncként, többször közvetítette Makk rendelkezéseit Bukarestből Erdélybe. A szervezkedés tartópillérei, viszonylagos gondossággal, részben kiépültek.
Katonai rangokra emelt járás- és községvezetői beosztásokat nyert bizalmas emberei révén Várady felé körülbelül nyolcszáz székelyföldi személy jelezte, hogy kész lenne a csatlakozásra. A folyamatban lévő háromszéki organizáció közepette azonban, néhány felkelőtől kísérve, 1853 augusztusában Sepsizoltánról az erdővidéki Bibarcfalvára tette át székhelyét. Ennek okait keresve, az ellenőrizhetetlen visszaemlékezések teljes időrendi zűrzavarában, legfeljebb vélelmezésekre futja lehetőségeinkből. Bálint Áron (Várady szolgája) súlyos betegen, negyven év távlatából elmondott élményeiből kiragadott némely elemek szerint, talán valamely árulóvá lett maksai honpolgár rájuk hozta Sepsiszentgyörgyről a zsandárokat, akik a kúriát átkutatták, de Várady Bálint Áron segítségével el tudott rejtőzködni. Benkőnét viszont Dálnokon letartóztatták, és később tizennyolc év elzárásra ítélték. Ide tartozik még Bálint elbeszéléséből az a körülmény, miszerint Várady megbetegedett, és azért ment Sepsizoltánról Bibarcfalvára, hogy ott egy Jakabházy nevű baróti orvossal gyógyíttassa magát. Közrejátszhatott ilyesmi is, mivel Várady igazolhatóan beteg volt erdővidéki tartózkodása idején, de hogy kizárólag ez lett volna Erdővidékre átköltözésének oka, nem teljes mértékben tartható álláspont. Erdővidék elszigetelt földrajzi fekvése egyébiránt is nyugodtabbnak látszó feltételeket biztosított a program kivitelezéséhez, és ez a Benkő-kúria feltehetőleg kényszerű elhagyásával párhuzamosan nyomatékkal eshetett latba a helyszín kiválasztásánál, természetesen Bartalis Ferenc és Borbáth László ajánlásával.
Várady József Bibarcfalván néhány napig Bartalis lakásán tartózkodott, utána (bibarcfalvi) Szabó Áron közbirtokos házában felütött főhadiszállásán tartotta az alárendeltjeivel folyó megbeszéléseket, és onnan adta ki intézkedéseit. Toborzását némi siker koronázta, de 40-50 embernél többet nem tudott fegyverbe állítani, miközben a vidék lakosságának egy része az ellátás terén valamelyest azért segítette a kis csapatot.
Makk József ezredes – a közeli orosz–török összeütközést feltételezve – október 15-e környékére tervezte a Kárpátokon kívülről jövő hadmozdulatok megkezdését. Várady október 2-án három szekérre rakatta az összes élelmet és felszerelést, majd seregével Bibarcfalváról Erdőfüle külső határára húzódván a Kormos patak felső folyásának közelében található farkasmezői erdő sűrűjébe vette be magát. Itt tábort vert, és a fegyvereket kiosztotta. Másnap, október 3-án (illyefalvi) Szász Lukácsot Háromszékre, míg a Bibarcfalváról való Dimény Istvánt Csíkba küldte azzal a feladattal, hogy zendülésre bírják az ottaniakat. Ezután várta a Csíkból és Háromszékről ígért jelentkezéseket, továbbá az útjukra bocsátott megbízottak útján verbuválandó erősítés beérkezését, hogy majd egyesülhessen Makk József Erdélybe törő századaival. A mintegy félszakasznyi csoport fenntartása valószínűleg leginkább az élelmezési biztosnak kinevezett Szabó Áronnak volt köszönhető. Az állandó pénzzavarral küszködő parancsnok elgondolásaiban szerepelt a csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi adóhivatalok kifosztása, hogy a zsákmányból harcosainak számát szaporíthassa.
Az a számítás, hogy a szomszédos térségekből megsokszorozható lesz a kis egység létszámkerete, kudarcot vallott. A népesség túlnyomó része nem azonosult a forradalmárok elképzeléseivel, és a korábban szórványosan hajlandóságot mutatók is elálltak szándékuktól. A kirendelt megbízottak dolgavégezetlenül maradtak, és az események kedvezőtlen fordulata miatt már nem is tértek vissza a táborhelyre. Váradyék elszigetelődtek.
Ezenkívül siettette a tragikus végkifejletet a fogytán lévő élelem kiegészítésének könnyelmű gyakorlata. Várady szintén október 3-án, Bertalan László korábban Szentágotáról megszökött katonának és Benedek Dániel bibarcfalvi földművesnek parancsba adta, hogy pisztolyokkal felfegyverkezve szerezzenek egy vágómarhát a gerillaállomány számára. A zsögödi erdőbe érvén erőszakkal eltulajdonították a csíkszentléleki bíró ökrét a csordát őrző gulyáslegényektől, és az erdei helyőrséghez terelték. Ezt a bíró nem hagyta annyiban, és összegyűjtött falubelijeivel a táborig üldözte őket, ahol a felkelők fegyverropogással szorították vissza népével együtt a vagyonában megrövidített elöljárót. Feltételezhető, hogy nem ez volt az egyetlen ilyen eset.
Várady október 6-ig erdei rejtekhelyén várakozott. Ekkor annak reményében, hogy seregének gyarapítása felgyorsulhat, állomáshelyét a Kormos vize mentén lejjebb fekvő Erdőfülére kívánta áttenni. Azonban mielőtt ezt megvalósíthatta volna, az osztrák katonaság támadásával kellett szembenéznie, amit minden bizonnyal a károsult falubíró vagy más hírvivő bejelentése idézett elő a Csíkszeredai Kerületi Főbiztosság részéről. A túlerő miatt nem bocsátkozott harcba és menekülni kényszerült, viszont szétszóródott kötelékének nagyobb hányada hamarosan fogságba esett, a többiek is nemsokára erre a sorsra jutottak. Várady József menekülése közben sem adta fel a küzdelmet. Maradék híveivel tanácskozásokat folytatott, valamint pénztámogatásban bízva futárokat menesztett Makk ezredeshez.
A Makk-féle mozgalom bukása
A lázadóvezér körül egyre fogyott a levegő, előbb Kisbaconban, majd Háromszéken Mátis- és Markosfalván – itt hű szolgája, Bálint Áron újra csatlakozott hozzá –, a továbbiakban pedig a fokozódó veszély miatt a csíkszéki Bélafalván kényszerült bujkálni. Kézre kerített bajtársai némelyike a kelleténél többet sejtető vallomást tett, a titkos ténykedés részletei egyre világosabbak lettek, ezért valóságos hajtóvadászat indult ellene. Siettette a kör bezárulását, hogy vérdíjra számítva, mint általában, most is akadt feljelentő. Bélafalván özvegy Bíró Istvánné árulta el búvóhelyüket Tuzson Lajos bírónak, aki erre a falu esküdtjeivel lefogta Váradyt, és Bálint Áronnal együtt átadta a hatóságoknak. A feljelentő és a végrehajtók magas pénzjutalom birtokában térhettek haza. Akik nem az erdei táborban, hanem lakóhelyükön voltak érintve az összeesküvésben, azok közül ezt követően tartóztattak le némelyeket.
A rabokat Kézdivásárhelyről Marosvásárhelyre, és innen különböző időpontokban Nagyszebenbe vitték, ahol a vizsgálatok és a kihallgatások is lezajlottak. Majd Marosvásárhelyre való visszaszállításuk után – ki-ki alkatának megfelelően, az események hatása alatt megtörve vagy megacélozva – várták az ítéleteket.
Makk József ezredes Erdélybe nyomulása így okafogyottá vált. A török háború (krími háború 1853–1856 között) különben is késett, csak november elejére fejlődött ki némi vontatottan haladó előcsatározás, de amúgy sem akként alakultak a nemzetközi események, hogy az a magyar ügynek kedvezett volna. A hazai szabadságtörekvések végzete ezzel beteljesedett.
Halálos ítéletek a Várady-ügyben
A császári-királyi Udvarhelyi Katonai Kerületi Parancsnokság Haditörvényszéki Osztálya első lépcsőben 1854. április 6-án határozott a Várady ügyben, az ítéleteket április 20-án hirdették ki.
Az összes nevezettek a megállapított tényállás mellett, a letett vallomások és a körülmények egybevágásából vétkesnek bizonyultak abban, hogy „a császári kormány megbuktatására, az országban terjesztett összeesküvésben – illetőleg az ezzel kapcsolatban lévő fölkelési vállalatokban, s az e szándokból állított s oct. 2-kán Erdővidék erdőségeiben tanyázó guerilla-seregnél részt vettek”. Eszerint az 5. haditörvénycikkely, a katonai büntetőtörvény 61. cikkelye, továbbá az 1849. július 1-jei felsőbb proklamáció, a 35. haditörvénycikk, és az 1802. október 12-i rablási pátens, s végül a katonai rögtönítéleti törvénykönyv 34. cikk, valamint a polgári törvénykönyv 1302. és 1340. paragrafusai folytán, felségárulás miatt kötél általi halálra ítélte:
- Várady József (Kéméndi) 1828-ban Bánpatakon született katolikus, nőtlen ügyvédet. Fentebb kifejtett cselekedetei okán, mint bűnindítót. Emellett rablás bűnével is terhelve, 86 forint összegben Szakács József csíkszentléleki bíró kártalanítására köteleztetett.
- Bartalis Ferenc 1813-ban Bibarcfalván született református, nős (4 gyermek), bibarcfalvi földművelőt mint bűnrészest.
Bartalis Várady terveiről és küldetéséről, az általa kinevezett erdővidéki járásfőnöktől (Borbáth László) értesült, ezután Bibarcfalva élére, mint igazgató-társulati tag fel lett véve, továbbá levélhordó futárként Makk Józsefhez Bukarestbe kiküldetett. Várady az eredményes postálkodásra figyelemmel főhadnaggyá nevezte ki, és főként a toborzást illetően írásban rögzítette teendőit. Egyidejűleg, ugyanezen célok megvalósítására a járásfőnök Borbáth Lászlót, a csapathoz helyezett hadnaggyal Bogyor Samuval együtt, vele szólíttatta fel. Mikor Várady Sepsizoltánból Bibarcfalvára költözött, Bartalis őt a lakásába fogadta, majd a szintén beszervezett Szabó Áron nagyobb méretű házába menetelét kieszközölte. Társulati tagként Bibarcfalván kívül Baróton, Köpecen, Vargyason, Szárazajtán, és Csíkszentimrén is toborzást folytatott, a csíki társulati (járás) főnök kiválasztására is befolyást gyakorolt, továbbá Váradyt székelyföldi útjain gyakran elkísérte. Bartalis személyesen toborozta és eskette fel Bertalan Istvánt, Szász Lukácsot, Dimény Istvánt, Bardocz Dánielt és másokat. Testvérét, Bartalis Istvánt is beavatta a bizalmas tárgyalásokba, aki szintúgy jelen volt a pénztárak megkaparintásának kigondolásánál. Az erdőbe vonuló csapatnál – Váradytól kapott helyettes vezéri kinevezése birtokában – mint közvetlen elöljáró lett elismerve. Bartalis jelen volt az élelem gyanánt eltulajdonított ökör visszavétele végett megjelenő parasztok elüldözésénél, és az október 6-án kezdődő katonai támadás elöl a többiekhez hasonlóan elmenekült. Váradyt megelőzően fogták el.
Várady Józsefen és Bartalis Ferencen az ítéletet 1854. április 29-én Sepsiszentgyörgyön, mint szervezkedésükhöz legközelebb eső városban, az Őrkő-hegy alatt végrehajtották. Ugyancsak halálbüntetéssel lett sújtva:
- Bertalan László 1830-ban Bibarcfalván született református, nőtlen, gróf Coronini 6. gyalog sorezredbeli közlegény.
- Benedek Dániel 1828-ban Bibarcfalván született református, nős (1 gyermek), földműves.
Amiért felségárulással a kormány megbuktatására szőtt összeesküvésben, bűnrészesként a következőképpen működtek közre: Bertalan 1853. március 4-én, engedély nélkül elhagyta Szentágotán állomásozó zászlóalját, majd ugyanazon év szeptemberében Benedekkel közösen, Bartalis révén értesültek Várady „felségáruló” szándékairól. Önkéntes elhatározásuk alapján a felkelők közé álltak, és október 2-án Várady seregével az Erdőfüle feletti rengetegbe vonultak. Másnap Várady utasítását a vágómarha rekvirálásra, a már ismertetett módon hajtották végre, ezután az általuk elrabolt ökör tulajdonosának visszaszerzési próbálkozását fegyverrel hiúsították meg. A csíkszentléleki bíró kártalanítását, magánvagyonukból náluk is elrendelték.
A két utóbbi fogoly az április 20-i ítélet-kihirdetés előtt megszökött a fogházból, de május 19-én ismét elfogták őket, és 27-én Marosvásárhelyt bitófán kivégezték őket.
További nyolc résztvevőre szabtak ki felségárulási részvételért kötél általi halált, de esetükben Karl Schwarzenberg herceg katonai és polgári kormányzó, ráruházott hatalmánál fogva április 10-én, Kolozsváron megkegyelmezett.
A szervezkedés mérlege
Az eljárás alá vont harmincnyolc személy döntő hányada Erdővidéki lakos volt. Ezen belül mintegy húszan Bardóc, és tízen Miklósvárszékről valók. Ha tovább bontjuk az adatokat, legtöbbjük bibarcfalvi (14-15), valamint baróti (5-6) illetőséggel került a forradalmi próbálkozás centrumába vagy vonzáskörébe. Míg Háromszékről öten, addig Csíkból ketten álltak az ügy mellé olyanképpen, hogy szabadságukat kellett adniuk érte.
A Várady konspirációjában szerepet vállalók tetteit súlyosabban bírálták el, mint ahogy az elődszervezkedésben, a Török és Gálffy nevével fémjelzett összeesküvésnél történt. A kihallgatások és a tárgyalássorozat iratai itt sem állnak rendelkezésre, de nyilvánvaló, hogy az ítéletek egyöntetűbbek, és a kegyelmezések nyomán sem mutatnak nagyságrendi eltéréseket az első fokon kimérthez képest. Ennek oka egyebek mellett az lehet, hogy az elfojtott Török–Gálffy féle mozgolódás ismétlődése még inkább felingerelte az osztrák államszerveket, és ez alkalommal a felkelők fegyverbe állítására is sor került.
A hamvába holt hazafias fellángolás azért nem volt teljesen hiábavaló és értelem nélküli. Akárcsak Török, Gálffy, Horváth és küzdőtársaik, azonmód lelkes harccsoportjával Várady József is valamelyest hozzájárult az önkényuralom gyengítésének, egyszersmind a szabadabb Magyarország megalapozásának folyamatához.
Szerző: Nagybaczoni Molnár Ferenc
Forrás: tortenelemportal.hu