Kiemelt híreink

Daniel Alfreider FUEN-alelnök: az autonómia felelősséggel jár!

Minden kisebbségnek a saját gondjaihoz igazított megoldásokra van szüksége – jelentette ki Daniel Alfreider, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) ladin nemzetiségű dél-tiroli alelnöke. Mint mondta, az autonómia legfontosabb célja egy olyan rendszer létrehozása volt Dél-Tirolban, amelyben békésen megfér egymás mellett a német, az olasz és a ladin közösség.

Bővebben:

Benyújtotta az RMDSZ az anyanyelvhasználatot kiterjesztő törvénymódosítási javaslatát

A RMDSZ kedden benyújtotta a bukaresti parlamentben a közigazgatási törvényt módosító javaslatát, mellyel az anyanyelvhasználati jogokat kívánja bővíteni.

Bővebben:

Szorgalmazásokkal, felszólításokkal zárult a FUEN-kongresszus Kolozsváron

A kelet-európai kisebbségekkel szembeni jogtiprásokra összpontosított az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) szombaton zárult kolozsvári kongresszusának közgyűlése.

Bővebben:

Médiapartnereink

 

Main Menu

Támogatóink

A magyar honfoglalást követő négy évszázadon keresztül a székelyek határvédelmi funkciót láttak el. A székelyek egy területen való letelepedése a 11. században indulhatott el és a 13. századra fejeződött be. A székely közigazgatási egységek, az ún. székek közül az északon elhelyezkedőket (Udvarhelyszék, Csíkszék és Marosszék) alapították meg a legkorábban. Ezek közül is Udvarhelyszék volt az első, amely a továbbiakban megkülönböztetett szerepet kapott, egyfajta „főszéknek” tekintették. A későbbiekben alakultak meg a délebbi területeken Sepsiszék, Orbaiszék és Kézdiszék. A hét szék közül utolsóként jött létre Aranyosszék, amelyet a kézdi székelyek népesítettek be, és amelynek területe különálló volt, nem érintkezett Székelyföld többi részével.

A székelység társadalmi szervezete

A székelység kiváltságait nem őrizték meg királyi adománylevelek, de a jogszokás folyamatosan számon tartotta azokat. Mivel ezen jogokat a székely társadalom egésze élvezte, ez hangsúlyozta a székely autonómiát, a székelység pedig nemzetként határozta meg magát. A közösség férfi tagjai katonai szolgálattal tartoztak a magyar királynak, amiért cserében, mint közösség nemesi kiváltságokat kaptak. Magukat „nemes székely nemzet”-nek nevezték, nem kellett adót fizetniük, csupán alkalmanként ajándékot (meghatározott számú lovat, majd később ökröt) kellett adjanak az uralkodónak koronázáskor vagy a trónörökös születésekor. Az adómentességet Hunyadi Mátyás király 1473. december 9-én oklevélben erősítette meg, és II. Ulászló 1499-ben törvénybe is iktatta.

A székelység a saját földjét „ősfoglalásnak” tekintette, nem pedig a király tulajdonának, ahová nem hatolt be a királyi jog. Vagyis ha egy család kihalt, a földje nem a királyi kincstárra, hanem a rokonokra szállt, így megmaradt Székelyföld viszonylagos zártsága. A székelyek maguk választhatták saját vezetőiket rotációs rendszerben. A nemzetségi struktúrákról tudjuk, hogy hat nemzetségre és nemzetségenként négy-négy ágra oszlott, így 24 év alatt minden ág képviselője betölthette a székely önkormányzat legfontosabb tisztségeit: a hadnagy (katonai vezető) és a bíró (polgári ügyek intézője) tisztségét.

A székely kiváltságok megnyirbálása az 1558-as gyulafehérvári országgyűlésen hozott azon határozattal kezdődött, amely révén a székely közösségre is kivetették a portánkénti adót, ami az 1562-es székely felkeléshez, majd annak bukása után a kiváltságok eltörléséhez vezetett. Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem az 1601. december 31-én keltezett kiváltságlevelében visszaadta a székelyek korábbi szabadságát, amit az erdélyi fejedelemség alatt a továbbiakban sikerült megőrizniük. I. Lipót császár osztrák császár 1691-ben még elismerte a székelyek adómentességét, de a székelység autonóm jogállása a II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc leverése után, 1711- ben ismét súlyos csorbát szenvedett. Végül az 1876-os közigazgatási törvény megszüntetett minden addigi autonóm szerveződést, és Székelyföldet is vármegye rendszerbe osztva betagolta az egységes magyar közigazgatásba. Az I. világháború végén, 1918. november 9-én Budapesten megalakult Székely Nemzeti Tanács a wilsoni elvekre hivatkozva megfogalmazta a Székely Köztársaság tervét, vagyis hogy Székelyföld önálló állammá alakuljon, amit viszont a budapesti kormány ellenzett. Miután a Károlyi kormány feloszlatta a magyar hadsereget, a magyar hadosztály székely katonáiból létrejött Székely Hadosztály sikertelenül próbálta megvédeni Erdélyt. Miután a trianoni békediktátumban (1920. június 4.) Románia megkapta Erdélyt és benne a Székelyföldet, megindult ezen a vidéken is az erőszakos románosító nemzetpolitika. A II. világháború kezdetén a II. bécsi döntés (1940. augusztus 30.) nyomán ugyan rövid időszakra Észak-Erdély Székelyfölddel visszakerült magyar fennhatóság alá, 1944. november elején, a román Maniu-gárdának a székelyekkel szembeni kegyetlenkedése és visszaélései miatt a szovjet hadvezetés szovjet katonai közigazgatást vezetett be Észak-Erdélyben, amely 1945. március 5-ig, a Groza kormány megalakulásáig tartott. Az 1947. február 10-én aláírt párizsi békeszerződés alapján Székelyföld ismét Romániához került. Az 1948-as államosításkor a román hatóságok felszámolták az önálló magyar intézményrendszert, az egyházi iskolákat állami tulajdonba vették, a magyar civil szervezeteket betiltották, a magyar színházakat, a múzeumokat, a magyar könyvkiadást és a folyóiratok a román állam hatáskörébe vonták. Az 1950. szeptember 6-án szovjet mintára életbe léptetett közigazgatási törvény Székelyföldet két tartományra osztotta, majd szovjet nyomásra 1952. szeptember 21-én a román hatóságok létrehozták a Székelyföld nagyobbik részét (13.500 km2 Tartományt Marosvásárhely székhellyel, ahol a székelység részaránya meghaladta a 75%-ot. Az így létrejött autonóm tartományban a magyarság jogai jobban érvényesülhettek, mint Erdély más területein, ahol a románosítás hatósági segédletel gőzerővel folyt. Az 1956-os magyar forradalommal való szimpátiája miatt az erdélyi magyar közösség büntetése sem maradt el, a tömeges letartóztatások, kivégzések mellett elkezdődött a Magyar Autonóm Tartomány és a magyar anyanyelvű oktatás elsorvasztása. 1959-ben felszámolták a magyar Bolyai Egyetemet és beolvasztották a román Babeş Egyetembe, a magyar tannyelvű középiskolákat összevonták a román iskolákkal, háttérbe szorították a magyar nyelvű szakképzést, a magyarokat, az értelmiséget a román titkosszolgálat, a Securitate ellenőrzése alá helyezték. Mivel a katolikus egyház nem mondott le a Vatikánnal való kapcsolatairól, és nem vállalta a román állammal szembeni alárendeltséget, püspökei és papjai fokozott üldöztetésben részesültek. Márton Áron püspököt börtönbe zárták és ez lett a sorsa az 1948 és 1964 között letartóztatott 130 római katolikus papnak is. Felszámolták a görög katolikus egyházat és a szerzetesrendeket, a protestáns egyházakat a román államnak rendelték alá. A magyarság gazdasági erejét az 1948-as államosítással igyekeztek megtörni. Államosították a magyar tulajdonban lévő nagyipart, bányákat, szállítóvállalatokat, a Csíki Magánjavakat. 1949 és 1953 között megkezdődött az erőszakos kollektivizálás, az annak ellenszegülő gazdálkodókat kényszermunkatáborokba deportálták.

Az 1960. decemberi alkotmánymódosítással átrajzolták a régió határait úgy, hogy az újonnan létrejött Maros -Magyar Autonóm Tartományban a magyarság aránya 61%-ra csökkent. Mégis a Magyar Autonóm Tartomány majd a Maros-Magyar Autonóm Tartomány fennállásáig nagyobb fokú védelmet nyújtott a Székelyföld magyarjainak, mert az Erdély egyéb területén élő magyarságot egyre jobban visszaszorították, nagy magyar történelmi városok, mint Kolozsvár, Nagyvárad, Szatmárnémeti, stb. elveszítették magyar többségüket és kisebbségbe, sőt később már szórványba szorultak. Az 1968. február 16-i hatállyal életben lépett új közigazgatási törvény megszüntette a Maros-Magyar Autonóm Tartományt, helyette Székelyföldet román többségi régiókkal együtt 3 megyébe (Kovászna, Hargita és Maros) tagolták. Hamarosan előtérbe került a magyarokkal szembeni nyílt diszkrimináció. Az 1973. május 13-i 273-as számú törvényrendelet előírta, hogy a nemzetiségi iskolákban az ötödik osztályt 25, a kilencediket 36 fős létszámmal lehet indítani, miközben a román tagozatokon ezt nem kötötték létszámhoz. A nemzetiségek által lakott községekben, kötelezővé tették a román tagozatok szervezését, akár egy tanulóval is. A frissen végzett magyar szakemberek többségét a Kárpátokon túlra román vidékekre helyezték. A beolvasztási politika 1984-től kezdve teljesen nyílttá vált. 1988-tól a helyneveket, a településneveket, akárcsak 1937 után, nem lehetett magyarul leírni. Mindezek következtében 1977 és 1992 között az erdélyi magyarság lélekszáma százezer fővel csökkent. Székelyföld románosítása a megyeközpontok betelepítésével kezdődött, a székely megyeközpontokat a nyolcvanas években zárt városokká nyilvánították, ahová csak román nemzetiségű telepedhetett le. 1988-ban dolgozták ki a falurombolási tervet, aminek áldozatul esett pl. a 180 házból álló Maros megyei székely település, Bözödújfalu, amelyet 1988- ban vízzel árasztottak el, ez a település a falurombolás szimbólumává vált. Az 1989 decemberében ) magába foglaló Magyar Autonóm kirobbant „forradalom" és „rendszerváltás” után Romániában az ország irányítását jórészt a „másodvonalbeli" kommunisták vették át.

A román Nemzeti Megmentési Front 1989. december 24-én hiába hirdette meg a teljes nemzeti egyenlőséget, a román nacionalizmus nem hagyta magát. A magyarság hozzálátott saját intézményeinek újjászervezéséhez, de a magyar iskolák és állami egyetem visszaállítását követelő 1990. február 10-i könyves-gyertyás tüntetések több százezres magyar tömege megrémítette a szélsőséges nacionalistákat, akik március 19-én nemzetiségi konfliktust robbantottak ki Marosvásárhelyen. A szélsőségesen magyarellenes pogrom során a hatalom a román falvakból fejszékkel felfegyverzett parasztok ezreit csődítették a városba, aminek eredménye hat magyar ember halála, több ezer magyar kivándorlása és az ezt követő diszkriminatív törvényszéki ítéletek voltak. A véres etnikai konfliktus másik eredménye a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), az 1989. december 30-án feloszlatott Securitate jogutódjának a megszervezése lett.

A „forradalmat" követően alakult meg az erdélyi magyarok érdekvédelmi szervezete, az RMDSZ, amely az első választásoktól kezdve részt vesz a parlamenti munkában. A választásokon rendszerint azzal a román párttal lépett koalícióra, amely ígéretet tett neki a magyarság jogainak bővítésére, és mivel az úgynevezett kis lépések politikáját követte, ezért az erdélyi magyar közösség életében nagyon kevés előrelépés történt. A helyzet keveset változott, a szakoktatás román nyelvű maradt, állami magyar egyetem Romániában még ma sem működhet, a törvénytelenül elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása azóta is várat magára. Az RMDSZ kevés eredményt hozó politikája ellen tiltakozva a kis lépések politikáját ellenzők egy csoportja 2004-ben megalakította a Magyar Polgári Szövetséget (2008-től Magyar Polgári Párt), majd 2012-ben jött létre az Erdélyi Magyar Néppárt, így jelenleg az erdélyi magyar politikai életben ez a három párt tevékenykedik.

A helyi székelyföldi önkormányzatok munkáját a mai napig a román kormányt képviselő prefektusok akadályozzák. Az 1991-ben elfogadott új alkotmány Romániát nemzetállammá nyilvánítja, a magyarságot erre hivatkozva fosztják meg a legelemibb kollektív jogoktól. Romániában csupán egyéni jogok érvényesülhetnek, így biztosított az identitáshoz és az anyanyelvű oktatáshoz való jog. Az anyanyelv használata a közigazgatásban a 20 százaléknál magasabb arányban lakott magyar településeken lehetőség, de még mindig nem működik. A román hatalom mind a mai napig Székelyföldet, a székelységet nem létezőnek tekinti, jelképeit üldözi, fenyegetőzésekkel és peres úton tiltja be a székely zászlók kitűzését közintézményekre.

Feliratkozás hírlevélre

Képek

Kereső

Bejelentkezés