Lerántották a leplet a román jogsértésekről

Négy erdélyi magyar civilszervezet nyújtott be árnyékjelentést a romániai magyar jogsértésekről az Európa Tanácshoz, amelynek nyomán Romániát több kérdésben is elmarasztalták. Az EMNT és az SZNT közös jelentésének elkészítésében fontos szerepet vállaló Toró Tibor politológussal beszélgettünk.

Izsák szerint „minden adott, hogy negyvenezren vonuljanak fel” a Székely Szabadság Napján

Még folyik az egyeztetés a csendőrséggel, de ennek kimenetelétől függetlenül Izsák Balázs természetesnek tartja, hogy a Székely Szabadság Napja szervezői az idén sem mondanak le a marosvásárhelyi Postarét és a főtér közötti felvonulásról. A Székely Nemzeti Tanács elnöke szerint „nem kérdés, hanem alapvető jog”, hogy az autonómiáért tüntetők a vértanúk vesztőhelyétől a prefektusi hivatalig meneteljenek.

Nyilvántartott személyként járnak el a román hatóságok az SZNT elnökével

Nyílt levélben kérte kedden Carmen Dan belügyminisztertől Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, hogy töröljék őt és az autonómiakövetelések hangadóit a nyilvántartott személyek listájáról.

Bukarest vádol, kioktat, torzít – nagyon fájhat az Európa Tanács kisebbségvédelmi jelentése

Szokatlanul éles hangnemű, vádaskodó, kioktató és a valóságot több pontban eltorzító választ írt a román külügy az Európa Tanács jelentésére, amely szerint Romániának javítania kell a nemzeti kisebbségek jogainak védelmét. Bukarest továbbra is azt állítja, hogy a kisebbségvédelemben modellértékű az ország. Átlapoztuk a román külügy 30 oldalas dokumentumát.

Erdélyi civilek: megérte kisebbségügyi árnyékjelentéseket készíteni

Mivel a felvetések nagy része bekerült az Európa Tanács jelentésébe.

Közvitán az autonómiatervezet

Közvitára bocsátották a Kulcsár-Terza József háromszéki parlamenti képviselő által tavaly decemberben egyéni törvényjavaslatként iktatott autonómiatervezetet, amelyet a parlament honlapján lehet tanulmányozni, illetve amelyhez március 6-áig lehet hozzászólni, és módosításokat javasolni.

A nemzeti kisebbségek jogainak védelmére ösztökéli Romániát az Európa Tanács

Romániának fokoznia kell a romákkal szembeni megkülönböztetés leküzdésére, valamint a területén élő valamennyi nemzeti kisebbség jogainak védelmének javítására irányuló erőfeszítéseit – közölte az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény tanácsadó bizottsága (FCNM) szerdán.

Az autonómia ügyében való hatékony megnyilvánulásra hívja fel a figyelmet a Gyergyószéki Székely Tanács

Konkrét lépéseket vár a Gyergyószéki Székely Tanács az autonómia ügyében a három erdélyi magyar párttól. A testület közleményben foglalta össze felhívását, amelyet a közélet irányítói felé intézett.

A székely nép a nemzetközi jog alanya!

Az első világháborút lezáró békefolyamat Székelyföldet elszakította Magyarországtól, és egy idegen ország, Románia fennhatósága alá rendelte, de ugyanakkor a nemzetközi jog alanyának ismerte el a székely népet az erdélyi szászokkal együtt.