Nemzeti ünnepünk alkalmából lapunk interjút készített a Berde Mózsa-szobor avatási ünnepsége főszónokával, a Sepsiszentgyörgyön tartózkodó Egyed Ákos történésszel. Többek között arra is felhívja a figyelmet, hogy az 1848–49-es magyar szabadságharc kimenetele szempontjából milyen jelentőséggel bírt a székelyek kiállása.
– Professzor úr, bukkantak-e fel új elemek, tények, az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharccal kapcsolatban?
– Helytörténeti szempontból igen, mert amint az utóbbi évek kutatásai kiderítették, annak ellenére, hogy a forradalom 12 pontját Kárpát-medence-szerte a magukévá tették és egységesen elfogadták, azért egy picit helyivé alakították. Kolozsváron például a sorrendjüket is megfordították, így az eredetileg tizenkettedik követelésként megfogalmazott unió a kolozsvári programban már elsőként szerepel, és belefoglalták a székelység sérelmeinek orvoslását is. Székelyföldön különben is nehéz volt a közös teherviselésre vonatkozó követeléseket életbe léptetni, mert a csíki és háromszéki székelyek be voltak sorjáztatva a határőrrendszerbe, Udvarhely- és Marosszék viszont ebből kimaradt. Éppen ezért a követeléseik is eltérőek voltak. Háromszék és Csíkszék a Habsburgok által annak idején elvett előjogok visszaállítását, többek között az adózás eltörlését követelte, hiszen ők továbbra is katonakötelesek lévén, a vérükkel adóztak. Ennek elérése érdekében pedig küldöttséget menesztettek Kossuthoz, akinek azonban sikerült megértetnie velük, hogy ezek a rendiség tartozékaként, annak megszüntetésével múlttá váltak. Értük cserébe viszont felajánlotta az úrbéri viszonyok felszámolását és a törvény előtti egyenlőséget, amit a székely atyafiak el is fogadtak.
– Hogyan történhetett meg az a csoda, hogy a nemzet egyként ragadott fegyvert a szabadságáért?
– Az idő múlásával a hűbéri viszonyok a fejlődés kerékkötőjévé, terhei pedig más-más okok miatt ugyan, de egyre elviselhetetlenebbé váltak az összes társadalmi réteg számára. Ugyanakkor a rohamosan terjedő és uralkodóvá vált nemzeti eszme hatására az egyén és a nemzet szabadsága eggyé forrt az emberek tudatában. Tehát végeredményben a rendszerváltás iránti igény és szabadságvágy szerencsés egybeesésének köszönhető.
– Milyen volt a székely felkelők, illetve katonák felkészültsége?
– Amint már említettem, a Csíkban és Háromszéken felállított két gyalog- és egy huszárezrednek köszönhetően az itteni férfiak katonai kiképzésben részesültek, ami viszont nem mondható el az udvarhely- és marosszékiekről. Ez a tény okozta különben a mintegy 60 ezer főt számláló székely had Gedeon tábornok csapataitól Marosvásárhely mellett elszenvedett csúfos vereségét, mely csorbát ejtett a székely katonabecsületen. Hiába figyelmeztetett ugyanis többek között Berde Mózsa és gróf Mikó Imre a kiképzés hiányára, és szorgalmazta a fegyveres összecsapás késleltetését, hogy legyen idő ennek pótlására, az Agyagfalván 1848. október 16-án összeült székely nagygyűlés másként határozott.
– Mi volt a jelentősége Háromszék önvédelmi harcának?
– Először is jóvátette a székely fegyvereken esett csorbát, de ugyanakkor hatalmas ellenséges erőket kötött le, megakadályozván, hogy a császári csapatok és szövetségeseik hátba támadhassák Magyarországot. Ezzel pedig időt és egyben lehetőséget biztosítottak a már Debrecenbe menekült magyar kormánynak a haderő újjászervezésére és megerősítésére. Ez óriási fegyvertény volt, melyet sajnos a magyar hadtörténeti irodalom a mai napig sem hangsúlyoz kellőképpen.
– A világtörténelemben van-e rá példa, hogy egy maréknyi nép szembeszáll két katonai világhatalommal, és még sikereket is ér el velük szemben, mint ahogy azt a háromszékiek tették?
– Az újkorban ilyen csodával felérő esetről nem tudunk, és megtörténtében Kossuth Lajosnak is nagy szerepe volt, ugyanis mindenki felnézett rá, mert súlya és hitele volt a szavának. Ugyanakkor kivételes képességű hadvezérekkel rendelkezett, és adott volt a csapatok felállítását lehetővé tevő háttér, vagyis az áldozathozatalra képes lakosság.
– Mi késztette a románokat ellenforradalomra és a magyarok ellen különös kegyetlenséggel elkövetett tömeggyilkosságokra?
– Elsősorban a bécsi udvar fondorlatos, magyarok ellen uszító nemzetiségi politikája, mely Magyarország és a vele újraegyesült Erdély függetlenedési szándékát volt hivatott megakadályozni. Ne felejtsük el továbbá, hogy az ő esetükben a valós társadalmi elégedetlenséget is ellenünk lehetett fordítani. A románok zöme ugyanis jobbágy, a nemeseké pedig magyar nemzetiségű volt, mely ténynek már önmagában konfliktusgerjesztő hatása volt. Természetesen ez még mindig nem mentség a bestiális módon végrehajtott tömeggyilkosságokra.
– Magyar oldalról követte-e megtorlás ezeket a gaztetteket?
– Elvétve voltak túlkapások, de a magyar kormány mindig közbelépett ezek megakadályozása érdekében. A kegyetlenkedések résztvevőit igyekeztek bíróság elé állítani, és ezek többségét halálra ítélték, ami figyelembe véve a háborús körülményeket, illetve tettük súlyát, várható és jogos volt. Ezzel együtt viszont a román áldozatok száma meg sem közelítette a magyarokét.
– Román részről van-e elmozdulást a történelmi igazság nyilvánosságra hozatalának az irányába?
– A fiatal román történészekben látok ilyen hajlandóságot, azonban az őszinte párbeszéd iránti szándék még mindig nincsen meg bennük. Ennek hiányában pedig nem lehet előrelépni.
– Mit lehetne tenni ennek előmozdítása érdekében?
– Hangsúlyozni, hogy az 1848-as jobbágyfelszabadítással az erdélyi román társadalom sokkal többet nyert, mint a magyar, hiszen a román jobbágyok voltak többségben. Ez pedig a román nemzet egészének a fejlődését elősegítette, hiszen az anyagi gyarapodáson túl tömegalapot létesített a nemzeti mozgalmak számára, amit a Kárpátokon túli román politikum megfelelő módon ki is használt.
Szerző: Bedő Zoltán
Forrás: hirmondo.ro
2017.03.21.