Magyar albizottság a román parlamentben

Elfogadta a képviselőház emberi jogi, egyházi és nemzeti kisebbségügyi bizottsága egy, a magyarság gondjaival foglalkozó albizottság létrehozását – számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján Kulcsár-Terza József háromszéki képviselő, a javaslat kezdeményezője.

A bizottságban ellenszavazat nélkül, egyhangúlag fogadták el a magyar albizottság létrehozását. A testületbe a két magyar képviselő mellett – Kulcsár-Terza József elnök és Benkő Erika alelnök – egy roma párti, illetve két szociáldemokrata honatya is jelentkezett.

Az albizottság feladata, hogy a magyarság jogaival kapcsolatos gondokat feltárja, továbbá, hogy előmozdítsa a magyar–román párbeszédet államközi szinten is. A magyarságot ért diszkriminációs esetekkel, oktatási, anyanyelvhasználati, szimbólumokkal kapcsolatos kérdésekkel foglalkozna, de akár az autonómiaigényről is szeretnének civilizált keretben beszélgetni – mondta el a kezdeményező Kulcsár-Terza József, aki kiemelt feladataként a jelenleg mélyponton levő magyar–román kapcsolat előmozdítását, a párbeszéd beindítását jelölte meg. Mint mondta, kerekasztal-beszélgetéseket, konferenciákat is szerveznének a magyarságot érintő kérdésekről, meghívják a bukaresti parlamentbe magyarországi partnereiket, a cél, hogy legyen intézményes párbeszéd a két fél között. Az albizottság ezek mellett jelentéseket készíthet a magyarsággal kapcsolatos problémákról, ezt pedig az emberi jogi, vallásügyi és kisebbségügyi bizottság elé terjeszti, amely – a jelentés elfogadása esetén – továbbíthatja javaslatait az illetékes minisztériumoknak vagy a parlament állandó bizottságának.

A háromszéki képviselő szerint a magyar albizottság közvetett módon az RMDSZ-frakció tagjainak munkáját is segítheti, más szakbizottságokban is könnyebb lehet majd a magyar érdekérvényesítés.

Autonómiastatútum majd valamikor

Konkrétan még nem esett szó az RMDSZ-frakcióban arról, hogy mikor terjesztik a parlament elé az autonómiastatútumot – válaszolta újságírói kérdésre Kulcsár-Terza József –, egyelőre abban állapodtak meg, hogy a tavaszi parlamenti ülésszak során törvénytervezeteket és módosításokat nyújtanak be az anyanyelv- és szimbólumhasználati jogok ügyében. Kulcsár szerint mielőbb be kell nyújtani az autonómia­statútumot, de határidőt nem mondott. Konszenzust kellene kialakítani abban is, hogy melyik tervezetet nyújtsák be – az SZNT statútumát vagy az RMDSZ által felvállaltat –, az autonómiatörekvések összehangolásában segíthet Szili Katalin, a magyar miniszterelnök megbízottja is.

Szerző: Farcádi Botond

Forrás: 3szek.ro

2017.02.23.