Lelkesen ölelget, etet-itat, ígér „fűt, fát, házat a Forumnál”, hirtelenjében a legjobb barátodnak véled. Az első lehetséges alkalommal átver, kifoszt és még ocsmányul szidalmaz is. Ismerős? A balkáni góré prototípusa ez, lett légyen politikus vagy üzletember. Nyomokban Bécsig előfordul, kelet felé egyre sűrűsödik – nem a Tiszát, hanem a román határt átlépve –, de fő lelőhelye a Kárpátokon túl található.
Sajnálatos módon történelmünk és sorsunk összefonódott a balkáni politizálást folytató románokéval. Viszonyunk pedig olyan, mint a házasság: a rossztól az elviselhetőig tartó skálán mozog. Most épp megint kiborult a bili. A magyar külügyminiszter végre kimondta az őszinte tutit: nem poharazunk a románokkal Erdély bekebelezésének évfordulóján. Nagyon helyesen tette, mintha megérezte volna azt, hogy a román diplomácia a legaljasabb módon aláaknázza a csíksomlyói búcsú világörökséggé nyilvánítását is. Kár volt eddig várni, egy évszázad alatt bebizonyosodott: nincs az a román párt vagy politikus, amely betartaná a gyulafehérvári nyilatkozatban vállaltakat.
Ennek egyszerű oka van: a románok másképp tanulják a történelmet. Mikor a Jóistenke a világot teremtette, a dákok az ablakból nézték. A magyar betolakodók jóval később érkeztek, ideiglenesen elfoglalták a románok ősi otthonát és terrorizálták a nemzetet. Ezt így tudja mindenki, a politikustól a nép egyszerű fiáig, akkor hát miért tenne gesztusokat a betolakodók felé? A Balkán történelme leginkább a túlélésről szólt, nem az a környezet volt, ahol a nagyvonalúság gyökeret ereszthetett volna. Nem segített ezen az Európai Unió sem.
Míg a szexuális kisebbségek problematikája és az uborka görbülete főtémája volt a világ legpolkorrektebb államszövetségének, egy vágócsirke lelki élete is jobban érdekelte Brüsszelt, mint a kisebbségi sorsban tengődőké. Gyakorlatilag Magyarországnak egy lehetősége lett volna komolyabb jogokat, netán az autonómiát kicsikarni: a vétójogot hangoztatva feltételekhez kötni Románia unióba való belépését. De a korabeli magyar kormány politikusai inkább kedélyesen elpoharazgattak a románokkal és a történelmi lehetőség elúszott. Maradt minden a régiben. A mindenkori román politikum nyilvánvaló célja a magyar kisebbség felmorzsolása.
Az unió nem szól bele, az erdélyi magyar politikusok egy részét meg lehet vásárolni, akit nem, azt meg lehet félemlíteni, a rossz hírű román titkosszolgálat és a korrupcióellenes ügyészség hozza rájuk a frászt. A politikai és gazdasági machinációktól a vegyes házasságig számos eszköz és tényező játszik közre abban, hogy a szórványban tíz év alatt szinte megfeleződött a magyarság száma. És ahogy elfogy a szórvány, neki lehet esni a székely sziget körbeharapdálásának. Ha így mennek tovább a dolgok, a gyulafehérvári nyilatkozat 200. évfordulóján már hírmondóban sem marad magyar Erdélyben.
A volt román elnök, Traian Basescu tipikus balkáni góré, aki gyakran és mosolyogva poharazott a magyarokkal. Mivel mindig pengeélen táncolt, az erdélyi magyar szavazóknak köszönheti, hogy meg- és újraválasztották és megúszta a leváltási kísérleteket. Az általa vezetett Románia pedig megúszta azt, hogy tapodtat is engedjen a kisebbségi jogok terén. A kalózkapitány most megmutatta, kivel poharaztak azok, akiknek volt gyomruk hozzá: szemrebbenés nélkül emlegeti az európai eszmét, miközben fenyegetően emlékeztet az egykori román katonai kiruccanásokra. Történik mindez az Európai Unióban, 2016-ban. Egy olyan országban, ahol – ugyancsak a napokban – egy elszólásból ismételten kiderült: az állam veszélyességi pótlékot fizet a Székelyföldön állomásozó karhatalmi erőknek.
Ha ez a Románia a Tiszáig tart, vajon meddig tart Európa?
Szerző: Orbán János Dénes
Forrás: magyaridok,hu
2016.12.07.