Székelyföld harmadik tudományos kongresszusa

Hírek Találatok: 2397

Áthatva Székelyföld jövője, fejlődése iránti felelősségtől a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Székely Nemzeti Tanács Székely Tudományos Kongresszust szervez, és felkéri a különbőző tudományok művelőit, a közélet személyiségeit, hogy tudásukhoz és erejükhöz mérten támogassák ennek megtartását.

Ismerve az 1902-ben megtartott Székely Kongresszus történelmi jelentőségét, elismerve a Tusnádfürdőn megtartott centenáriumi konferencia érdemeit, a hagyomány felelevenítésében betöltött szerepét, jelen felhívással meghirdetett rendezvényt III Székely Tudományos Kongresszus néven fogjuk megtartani 2017 áprlis 19-21 között.

Az elmúlt közel másfél évtized egyértelművé tette, hogy egyre erősebb és átfogóbb az igény: tegyük Székelyföldet működő, modern régióvá !

Ez a törekvés a tudomány és a kultúra képviselői számára is feladatokat fogalmaz meg.

Immár a tudománynak is keresnie kell a választ a következő kérdésekre:

- Meg tudna-e élni saját erőforrásaiból az autonóm Székelyföld?

- Jelenti-e az önkormányzatiság, az autonómia a gazdasági önállóságot? Mire terjedhet ez ki?

- Mi ebben a pillanatban a régió valós gazdasági helyzete? Milyenek a tulajdonviszonyok, alkalmasak-e a jelenlegi tulajdonviszonyok Székelyföld érdekeinek és értékeinek a fenntartására?

- Milyen regionális szintű gazdaságpolitika lendíthetné fel Székelyföldet? Mit lehetne tenni a mezőgazdaság, az idegenforgalom, az ipar, az infrastrukturális fejlesztés, a környezetvédelem területén már a jelenlegi viszonyok között, és mi az, ami autonómia nélkül nem valósítható meg?

- Mit kell tenni azért, hogy a gazdasági fejlődés segítse Székelyföld regionális identitásának a kibontakozását?

- Mit kell tenni a székely közösségi identitás reneszánszáért, a székelyek hazatéréséért a nagyvilágból? Meg lehet-e fordítani a negatív demográfiai trendeket?

- Mire építhetőek Székelyföld szakpolitikái?

- Milyen eszközöket kínál az autonómia és a nemzetközi, valamint a közösségi jog? Hogyan kell viszonyulni az autonómiák Európában/a nagyvilágban kialakult gyakorlataihoz? Mit lehet a jelenlegi román jogi keretekről mondani az autonómia szemszögéből?

Az itt megfogalmazott kérdésekre – és mindazokra, amelyek ezekből következnek – ma már a Székelyföldön intézményesülő tudomány is keresi a választ.

A harmadik „Székely kongresszus” ekként nem csupán a kérdések és válaszok térképét rajzolhatja ki, hanem azt is felmérheti, milyen szellemi potenciállal rendelkezik ma és rendelkezhet a jövőben e régió saját kérdéseinek a megoldásában.

A Kongresszus szervezésére külön bizottság alakul, addig a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi címén jelentkezhet, akik részt kíván venni a III. Székely Tudományos Kongresszus munkálataiban.

 

Dr. Dávid László

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora

 

Bakk Miklós

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense

 

Izsák Balázs

A Székely Nemzeti Tanács elnöke

 

Marosvásárhely 2016.08.25