Strasbourgban bizonyítanák be, hogy jogsértés érte a gyergyószentmiklósiakat

Mivel intézményvezetőként nem fordulhatnak az Emberi Jogok Európai Bíróságához, magánszemélyként pereli be a román államot tíz gyergyószentmiklósi személy: Nagy Zoltán jelenlegi és Mezei János korábbi polgármester, több jelenlegi és korábbi önkormányzati képviselő, valamint a Székely Nemzeti Tanács helyi szervezetének tagjai.

Zászlóper az Emberi Jogok Európai Bíróságán

A támogató íveket még alá lehet írni a hónap folyamán

Tudose-nyilatkozat – Egyes román publicisták is bírálták az akasztással fenyegetőző román kormányfőt

A román parlamenti pártok és politikusok hallgatása közepette elsőként a bukaresti ellenzéki média két ismert publicistája emelt szót román részről Mihai Tudose kormányfő kijelentése ellen, aki akasztással fenyegetőzött az erdélyi magyar pártok közös autonómiaköveteléseit kommentálva.

A román külügyminisztérium szerint Tudose szavai nem voltak magyarellenesek

A bukaresti külügyminisztérium szerint Mihai Tudose román kormányfő a Romániát egységes és oszthatatlan nemzetállamként meghatározó alkotmány betartásának szükségességére, a helyi és a központi hatóságok felelősségére hívta fel a figyelmet, de nyilatkozatának nem volt etnikai vonatkozása, és nem volt magyarellenes.

Uszítás és gyűlöletbeszéd miatt tesz feljelentést Tudose ellen a Néppárt

eljelentést tesz Mihai Tudose ellen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), ugyanakkor lemondásra szólítja fel a miniszterelnököt. A román kormányfő lemondását kéri a Jobbik és az MSZP is.

Szijjártó Péter: Elfogadhatatlan és méltatlan Tudose nyilatkozata

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter teljes mértékben elfogadhatatlannak, az európai értékekhez és a 21. századhoz méltatlannak tartja Mihai Tudose román miniszterelnök magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozatát, és közölte, hogy az ügy miatt pénteken reggel a Külügyminisztériumba rendelték Románia budapesti nagykövetét.

Tudose a centenáriummal hozza összefüggésbe a magyar pártok autonómianyilatkozatát

Mihai Tudose miniszterelnök szerint nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani annak, hogy az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös állásfoglalást írt alá az erdélyi magyar autonómiaelképzelések összehangolásáról.

Tudose: A székelyek a zászlóik mellett fognak lógni

Mihai Tudose miniszterelnök szerdán a Realitatea TV egyik műsorában kifejtette véleményét a nemrégiben lezajlott magyar politikai pártok vezetőinek találkozójáról, ahol az autonómiaelképzelések összehangolásáról írtak alá nyilatkozatot

Bizakodó a Székely Nemzeti Tanács

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tegnap közleményben üdvözölte az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt közös állásfoglalását az autonómia-elképzelések összehangolására vonatkozóan, és úgy értékelte, hogy a pártok elfogadták az autonómiatervezet alapját képező kritériumokat.