Elhárult Románia „kilyukasztásának” veszélye, elutasították a székelyföldi autonómiatervezetet

A bukaresti képviselőház után a kétkamarás román parlament szenátusa is elutasította kedden azt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott és Kulcsár-Terza József háromszéki képviselő által beterjesztett törvényjavaslatot, amely területi autonómiát irányozna elő a Székelyföldnek.

Másodfokon tárgyalta az Európai Unió bírósága az SZNT régiós polgári kezdeményezésének perét

Másodfokon is letárgyalta csütörtökön az Európai Unió luxembourgi bírósága a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által indított régiós európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatos pert. Júliusig nem várható ítélethirdetés.

A szenátus kisebbségügyi bizottsága is elutasította az autonómiatervezetet

A bukaresti parlament felsőházának emberi jogi, vallási és kisebbségügyi szakbizottsága is negatívan véleményezte csütörtökön a Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó törvénytervezetet, amelyet Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben politizáló háromszéki képviselő egyéni törvényjavaslatként terjesztett be tavaly decemberben.

Jogszabályt kezdeményezni az Európai Parlamentben

Az Európai Parlament Hagyományos Kisebbségek, Nemzeti Közösségek és Nyelvek Frakcióközi Munkacsoportja, az úgynevezett Kisebbségi Intergroup strasbourgi ülésén Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntartásáért című polgári kezdeményezés érvrendszerét ismertetve arra kérte a képviselőket, hogy rendes jogalkotói eljárás nyomán szerezzenek érvényt az abban foglalt elveknek és gyakorlatnak.

A székely GDP-ről, a Dabis-ügyről és a marosvásárhelyi orvosi helyzetéről Strasbourgban

Az Európai Uniónak a kulturális sokszínűséget kellene védenie, az uniós szakpolitikák nem mehetnek annak rovására, és nem rombolhatják ott, ahol a nemzeti kisebbségi közösségek többséget alkotnak - hangsúlyozta Gál Kinga fideszes EP-képviselő Strasbourgban, az Európai Parlament kisebbségi munkacsoportjának ülését követően az MTI-hez eljuttatott közleményében csütörtökön.

Mit nyertünk az autonómiastatútum benyújtásával?

Nem meglepetés, hogy a bukaresti képviselőház plénumában hatalmas többséggel elutasították a Székelyföld területi autonómiájáról szóló törvénytervezetet tegnap. A statútum beterjesztése óta eltelt mintegy három és fél hónapnak azonban megvannak a maga tanulságai és megvan a maga fontossága is. Anélkül, hogy délibábokat kergetnénk, vagy azt remélnénk, hogy a parlament felsőháza majd elfogadja jogos önrendelkezési igényünket, a törvénykezdeményezés benyújtásának több olyan pozitív hozadéka is megmutatkozott, amelyek után egy fokkal talán derűlátóbban nézhetünk jogérvényesítési küzdelmünk elé.

Európa Tanács: szélesíteni kell a kisebbségi nyelvek hivatalos használatát Romániában

Az Európa Tanács jelentést tett közzé csütörtökön, amelyben elismerte, hogy Románia a területén élő legtöbb kisebbség számára messzemenően biztosítja anyanyelvük használatát a kulturális tevékenységek esetében, mindazonáltal arra szólított fel, hogy a kisebbségi nyelvek hivatalos használatát szélesíteni kellene a bírósági és a gazdasági életben.

Ismét napirendre kerül az önrendelkezés a képviselőházban

Jövő héten ismét a képviselőház napirendjére kerül az autonómiastatútum, amelyet Kulcsár-Terza József iktatott tavaly decemberben. A politikus szerint látszik, hogy a román politikusok nem tudják pontosan, miről szól a tervezet.

Székely zászlókat adományoztak háromszéki és marosszéki egyházközségeknek

Ötven székely lobogót oszt szét a sepsiszéki és marosszéki egyházközségek között a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és a Sepsiszéki Székely Tanács.