Az Erdélyi Magyar Néppárt kiáll az SZNT mellett a március 10-i rendezvény kapcsán

A marosvásárhelyi hatóságoknak – a Polgármesteri Hivatal, a Prefektusi Hivatal – a Székely Szabadság Napjával kapcsolatos állásfoglalásai és nyilatkozatai egyértelműen azt célozzák, hogy eltántorítsák a részvételtől a magyarokat.

Törökök tüntettek a székely autonómiáért

Isztambulban kisebb tüntetést tartottak a román főkonzulátus előtt Székelyföld autonómiájáért vasárnap délután - értesült az MTI helyi forrásból.

Utcai menetelés helyett polgári sétára készülnek

Az eredetileg bejelentett útvonalon, de a forgalmi szabályok betartásával a járdán fognak a székely vértanúk emlékművétől a főtérre vonulni mindazok, akik elkísérik azt a tíztagú küldöttséget, amely a demonstráción elfogadandó petíciót szándékozik átadni a román kormány helyi képviselőjének a prefektusi hivatalban – jelentette be Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.

Nincs helye zavarkeltésnek Marosvásárhelyen!

A Székely Szabadság Napján, március 10-én évről-évre méltóságteljesen emlékezik és ünnepel Marosvásárhely és Székelyföld lakossága. Tavaly harmincezer ember bizonyította: kiáll az autonómiatörekvés mellett. Harmincezer ember rendbontások nélkül vonult végig a város utcáin, majd fegyelmezetten távozott a város főteréről. A rendezvény végén mind a rendőrség, mind a csendőrség fontosnak tartotta kiemelni, hogy incidensek nélkül zajlott le az esemény. A szervezők az idén is ugyanígy szeretnének megemlékezni a Székely Szabadság Napján, azaz méltóságteljesen, fegyelmezetten, senki érzékenységét nem sértve, de követeléseink jogosságának tudatában kérni azt, ami Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaiból adódóan is, megillet minket!

Székely Szabadság Napja – A csendőrség csak megemlékezésre, az SZNT menetelésre is készül

A Maros megyei csendőrség arra készül, hogy csak a marosvásárhelyi polgármester által jóváhagyott megemlékezésen kell biztosítania a közrendet hétfőn a Székely vértanúk emlékművénél, míg az autonómiatüntetést szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) továbbra is azt tervezi, hogy a Székely szabadság napja elnevezésű megmozdulás egyes résztvevői a járdán bevonulnak a város főterére – tudta meg vasárnap az MTI.

Szimpátiatüntetés Szolnokon a Székely Szabadság Napján

Mint martonosi Gálffy Mihály, Székely Vértanú egyik leszármazottja, és mint a szolnoki Székely Leszármazottak Közösségének egyik alapítótagja, szíves figyelmébe ajánlom minden kedves szolnokinak és környékbélinek az alábbi felhívást, rendezvényt.

Erőfelmutatás Marosvásárhelytől Budapestig

Bírósági határozat tiltja a Székely Szabadság Napjára tervezett március 10-i marosvásárhelyi felvonulást, a megemlékező és jogkövetelő nagygyűlést azonban megtartja a Székely Nemzeti Tanács. A szervezők a tavalyinál nagyobb részvételre számítanak.

Maros megye prefektusa: az SZNT félrevezeti a közvéleményt

Corneliu Grosu, Maros megye prefektusa szerint a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) félrevezeti a közvéleményt, amikor az ő állásfoglalására hivatkozva állítja, hogy megtartható a Székely szabadság napja alkalmából tervezett marosvásárhelyi felvonulás.

Székely Szabadság Napja – SZNT: mégis lesz felvonulás

Bevonulnak Marosvásárhely főterére a Székely Szabadság Napja elnevezésű, hétfőre meghirdetett autonómiatüntetés résztvevői, annak ellenére, hogy a polgármesteri hivatal nem hagyta jóvá a felvonulást – közölte szombaton az MTI-vel Izsák Balázs, a megmozdulást meghirdető Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.