Turulszobrot avattak a sepsiszentgyörgyi „Székely Szabadság Terén”

Turulszobor avatóval ünnepelték ma (hétfőn) Sepsiszentgyörgyön a Székely Szabadság Napját. Mintegy 500 résztvevő töltötte meg a háromszéki megyeszékhely legújabb közösségi terét a Templom és Kőrösi Csoma Sándor utcák kereszteződésében létrehozott új parkot, ahol felavatták a néhány éve tervezett turul szobrot. A szervezők székely kokárdákat is osztogattak, majd felkérték a jelenlévőket, hogy üljenek autóbuszra, autóba és utazzanak Marosvásárhelyre a Székely Szabadság Napi megemlékezésre.

Székely Szabadság Napja – Erdély minden tájáról érkeztek résztvevők az autonómiatüntetésre

Erdély minden tájáról, buszokkal és személygépkocsikkal érkeztek a résztvevők hétfőn Marosvásárhelyre, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által második alkalommal meghirdetett Székely szabadság napja elnevezésű autonómiatüntetésre.

Ha Marosvásárhelyre figyel a világ

Ha nem 2014-ben, egy magát demokratikus jogállamnak nevező országban történne, és nem velünk packáznának, akár meg is mosolyoghatnánk, milyen kétségbeesett reakciókat vált ki a hatóságok részéről egy jó előre bejelentett ünnepi megemlékezés és tiltakozó felvonulás, miként tiltanák a véleménynyilvánítás eme, szerte a világban megszokottnak tekintett formáját.

Székely szabadság napja – Clevelandi gyűlés, Los Angelesi kerekasztal-beszélgetés

Clevelandben és Los Angelesben is rendezvényt tartottak az ott élő magyarok vasárnap a székelyföldi magyar autonómia ügyének támogatására.

Az Erdélyi Magyar Néppárt kiáll az SZNT mellett a március 10-i rendezvény kapcsán

A marosvásárhelyi hatóságoknak – a Polgármesteri Hivatal, a Prefektusi Hivatal – a Székely Szabadság Napjával kapcsolatos állásfoglalásai és nyilatkozatai egyértelműen azt célozzák, hogy eltántorítsák a részvételtől a magyarokat.

Törökök tüntettek a székely autonómiáért

Isztambulban kisebb tüntetést tartottak a román főkonzulátus előtt Székelyföld autonómiájáért vasárnap délután - értesült az MTI helyi forrásból.

Utcai menetelés helyett polgári sétára készülnek

Az eredetileg bejelentett útvonalon, de a forgalmi szabályok betartásával a járdán fognak a székely vértanúk emlékművétől a főtérre vonulni mindazok, akik elkísérik azt a tíztagú küldöttséget, amely a demonstráción elfogadandó petíciót szándékozik átadni a román kormány helyi képviselőjének a prefektusi hivatalban – jelentette be Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.

Nincs helye zavarkeltésnek Marosvásárhelyen!

A Székely Szabadság Napján, március 10-én évről-évre méltóságteljesen emlékezik és ünnepel Marosvásárhely és Székelyföld lakossága. Tavaly harmincezer ember bizonyította: kiáll az autonómiatörekvés mellett. Harmincezer ember rendbontások nélkül vonult végig a város utcáin, majd fegyelmezetten távozott a város főteréről. A rendezvény végén mind a rendőrség, mind a csendőrség fontosnak tartotta kiemelni, hogy incidensek nélkül zajlott le az esemény. A szervezők az idén is ugyanígy szeretnének megemlékezni a Székely Szabadság Napján, azaz méltóságteljesen, fegyelmezetten, senki érzékenységét nem sértve, de követeléseink jogosságának tudatában kérni azt, ami Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaiból adódóan is, megillet minket!

Székely Szabadság Napja – A csendőrség csak megemlékezésre, az SZNT menetelésre is készül

A Maros megyei csendőrség arra készül, hogy csak a marosvásárhelyi polgármester által jóváhagyott megemlékezésen kell biztosítania a közrendet hétfőn a Székely vértanúk emlékművénél, míg az autonómiatüntetést szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) továbbra is azt tervezi, hogy a Székely szabadság napja elnevezésű megmozdulás egyes résztvevői a járdán bevonulnak a város főterére – tudta meg vasárnap az MTI.