Magánterületen is támadja a magyar jelképeket a Maros megyei prefektus

Magánterületekre akar „behatolni” Maros megye prefektusa, aki most egyházakat, pártszervezeteket és vállalkozókat utasít a kisebbségi szimbólumok eltávolítására úgy, hogy jogerős ítéleteket hagy figyelmen kívül.

Itt a bizonyíték, hogy szándékosan tartják szegénységben Székelyföldet

Csak egy olyan megyéje van Romániának, amely lakosságarányosan kevesebb pénzt kap a központi költségvetésből helyi fejlesztésekre, mint Hargita és Kovászna megye.

A párbeszédnek a nemzetközi kötelezettségvállalásokra kell alapulnia!

Üdvözöljük Klaus Iohannis államfő székelyföldi hivatalos látogatásán tett ígéretét, amely több éves áldatlan kísérlet után végre elindíthatja a székelyföldi magyar közösség és a Román állam képviselői közötti párbeszédet Székelyföld jogállásáról.

Klaus Johannis Csíkszeredában: többet fogok tudni az itt élők problémáiról

Több tucatnyi tüntető várta Csíkszeredában, a Szabadság téren Klaus Johannist, Románia elnökét székelyföldi látogatása alkalmából. Johannis az újságíróknak elmondta: tájékozódni jött az itt élő emberek problémáiról.

Tájékoztatták Johannist a problémákról – értékeltek Székelyföld elöljárói

Sportszerűnek nevezték az államfővel folytatott keddi megbeszéléseket a székelyföldi önkormányzati vezetők. A székelyföldi megyék vezetői és a megyeszékhelyek polgármesterei az államfővel kedd délután folytatott sepsiszentgyörgyi szűkkörű megbeszélés után nyilatkoztak a sajtónak.

Paşcan válasza Szilágyinak: a magyarok másodrangú polgárnak tekintik az erdélyi románokat

Marius Paşcan Maros megyei képviselő sajátos világértelmezésről tett tanúbizonyságot annak kapcsán, hogy Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke az autonómiáról szóló párbeszédre szólítja Klaus Iohannis államfőt.

Johannis segítségét kéri a néppárt autonómiaügyben

Az autonómiáról folytatott őszinte párbeszéd kezdeményezésére és moderálására kéri Klaus Johannis államfőt Szilágyi Zsolt EMNP-elnök. Szilágyi levelébe leszögezi: a föderális Románia sokkal hatékonyabb lenne.

Kulcsár-Terza kész egyedül is beterjeszteni az autonómia-statútumot

Cáfolja Kulcsár-Terza József, hogy a Sepsiszéki Székely Tanács tisztújításán őszig kapott haladékot az autonómiatervezet benyújtására.

Felkészülés a székely önrendelkezési törekvés száz éves évfordulójára

2017. július 15-én Sepsiszentgyörgyön ülésezett a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága. Az elnöki beszámoló meghallgatása után a testület kitűzte a Székely Nemzeti Tanács soron következő ülésének időpontját, amelyre 2017. október 21-én kerül sor.