Izsák: sem elfáradni, sem letörni nem fogunk

Ismét sikerült felmutatni azt a közösségi akaratot, amely Székelyföld autonómiájára irányul; olyan közösségi igényről van szó, amely fölött nem lehet átlépni, ezzel Bukarestnek is számolnia kell – jelentette ki a Marosvásárhelyen második alkalommal megtartott Székely szabadság napja elnevezésű autonómiatüntetésről a Székely Nemzeti Tanács elnöke a Kossuth Rádióban.

Az új összetételű román kormányra utalva Izsák Balázs kijelentette: az RMDSZ arról döntött, hogy tervezetet dolgoz ki Székelyföld autonómiájára. Hozzátette: kapott egy esélyt a párbeszéd, igényünket pedig megerősítettük – fogalmazott.

Az SZNT elnöke kérdésre válaszolva elmondta: az esetleges elhallgatás ideig-óráig lehet taktika, hosszú távon azonban nem vezet eredményre, mert „sem elfáradni, sem letörni nem fogunk”. A nemzetközi közvélemény figyelmét is igyekeznek felhívni az autonómia-igényre, ennek érdekében európai és amerikai nagyvárosokban is szerveztek megmozdulásokat, ezek köre pedig bővül – jegyezte meg.

Izsák Balázs hétfői beszédében kijelentette: az autonómia ügye akkor lesz győztes, ha Magyarország után Romániát is sikerül meggyőzni, hogy álljon a mozgalom mellé.

Forrás: hirado.hu/Kossuth Rádió

2014.03.11.