Ludovic Orban elutasította a magyar pártok által megfogalmazott autonómiakövetelést

Határozottan elutasította a román jobbközép ellenzék legerősebb pártjának számító Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke hétfőn az erdélyi magyar pártok vezetői közös nyilatkozatában megfogalmazott autonómiakövetelést.

Ludovic Orban szerint a kezdeményezés gyakorlatba ültetése teljességgel esélytelen. A pártvezető – a Romániát egységes és oszthatatlan nemzetállamként meghatározó alaptörvényre utalva – emlékeztetett: bizonyos alkotmányos előírásokat nem is lehet módosítani. A helyi autonómia elvét tartalmazza ugyan az alkotmány, de azt nem lehet etnikai feltételekhez kötni, ami pedig a területi autonómiát illeti, Ludovic Orban szerint „ez a fogalom nem létezik a demokráciákban”.

A PNL elnöke szerint Románia élen jár a kisebbségeknek nyújtott jogok terén, a „túlzás pedig nem tenne jót senkinek”.

„Nem szeretném ezt egy ellenünk irányuló sértésként értelmezni, de összecseng több más, a román állammal és Románia történelmével szemben inkorrekt megnyilvánulással, mint például az RMDSZ elnökének azzal a nyilatkozatával, hogy nincs mit ünnepelnie a centenárium (az Erdély és Románia egyesülését kimondó Gyulafehérvári nyilatkozat századik évfordulója) évében” – idézte az ellenzéki pártvezetőt az MTI.

Hétfőn az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke közös állásfoglalásban erősítette meg Kolozsváron az erdélyi magyarság negyed évszázada megfogalmazott autonómiaigényét. A közösségi autonómiák megteremtéséhez az erdélyi magyar politikai alakulatok vezetői a román többség támogatását kérték.

„Száz évvel a gyulafehérvári nyilatkozatban foglaltak után készek vagyunk egy új kezdetre: az ország fejlődése, a közös jövőnk érdekében találjunk együtt megoldásokat a közösségeinket megosztó kérdésekre. Céljaink nem sértik a románok jogait, de azt is tudjuk, hogy törekvéseinket csakis a többség támogatásával tudjuk megvalósítani – ehhez ajánlunk partnerséget, és kérünk tiszteletet" – írta közös nyilatkozatában Kelemen Hunor, az RMDSZ, Biró Zsolt, az MPP és Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke.

Forrás: kronika.ro

2018.01.08.