Szoros eredmény, elnökbuktatás nélkül az SZNT tisztújításán

Harmadik elnöki mandátumát kezdheti el a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) élén Izsák Balázs. A Marosvásárhelyen szervezett tisztújító küldöttgyűlésen a régi-új vezető szoros küzdelemben nyert eddigi helyettese, Farkas Csaba ellen.

Rendkívül kevés szavazat döntött az Izsák Balázs–Farkas Csaba párharcban, amelyben összesen 202-en voksoltak az SZNT új elnöki tisztségéért induló felekre.

Az elnökbuktatás elmaradt, de a belső ellenzék szerint az újraválasztott vezetőnek el kellene gondolkodnia a meglepően szoros eredményen.

A harmadik mandátumára pályázó Izsákot 109-en, míg az eddigi alelnök Farkast 93-an támogatták.

Az elmúlt időszakban elnökhelyettesi tisztséget betöltő Farkas Csaba azért indult Izsák ellen, mert úgy érezte, az elnök elszakadt az SZNT bázisától, és emiatt erejét vesztette a szervezet. A kihívó leszögezte: a Székely Nemzeti Tanács életébe mielőbb vissza kell hozni azt a korszakot, amikor a szervezet állandó bizottsága akár hosszú viták után is, de konszenzusos döntéseket hozott. Ugyanakkor kijelentette, Székelyföld vagy autonóm lesz, vagy nem lesz, hisz Székelyföld területi autonómiája nem lehet vita tárgya.

Farkas véleményét mások is osztották, Korpos Levente, a Gyergyószéki Székely Tanács vezetője például azt állította, hogy „az elnöknek volt SZNT-je, nem az SZNT-nek volt elnöke”. Kollégája, Borsos Géza úgy vélte, Izsák Balázs akkor is hibázott, amikor a 2011-es népszámláláson arra biztatta a székelyeket, hogy magyarnak vallják magukat. A gyergyószéki küldött szerint „székely nép vagyunk, amely a magyar nemzet része”. Bírálói szavaira reagálva Izsák kifejtette, mindig is a közösen hozott döntések alapján látta el az elnöki teendőket, ezektől soha nem tért el.

A választások után Farkas Csaba a színpadon gratulált Izsák Balázsnak, aki megígérte, hogy az elkövetkezendő időszakban figyelembe veszi a bírálatokat, és hamarosan valamennyi széki tanácshoz ellátogat, hogy a helyszínen tisztázza a nézetkülönbségeket. Izsák ugyanakkor emlékeztetett, hogy a második mandátuma elkezdése előtt a közösség belső kohéziójának az erősítését, a székelyföldi önkormányzatoknak a munkába való bevonását, az anyaország támogatásának a megőrzését, a román többségi társadalommal való párbeszédet, és az SZNT nemzetközi kapcsolatainak az építését vállalta. Úgy vélte, valamennyi területen sikerült előre lépni.

A belső kohézió erősítésének legfontosabb eseményeként a 2013 októberében megtartott székelyek nagy menetelését tartotta. A küldöttek határozatot fogadtak el arról, hogy meghirdetik a Székely Nemzeti Tanács 1918-as megalakulásának centenáriumi évét. Ebben felkérik a székelyföldi szervezeteket, önkormányzatokat, egyházakat, egyetemeket és iskolákat, hogy 2018. november 19-ig szervezzenek rendezvényeket a centenárium kapcsán.

Szerző: Szucher Ervin

Forrás: szekelyhon.ro

2017.10.22.