Kiemelt híreink

A székely nép a nemzetközi jog alanya!

Az első világháborút lezáró békefolyamat Székelyföldet elszakította Magyarországtól, és egy idegen ország, Románia fennhatósága alá rendelte, de ugyanakkor a nemzetközi jog alanyának ismerte el a székely népet az erdélyi szászokkal együtt.

Bővebben:

Tőkés László autonómia-párbeszédre hívja a román parlamentet a KMAT nevében

Az autonómiatárgyalások kezdő időpontjának mihamarabbi kitűzésére kéri Románia parlamentjét Tőkés László a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) nevében.

Bővebben:

Székelyföld önrendelkezéséről nem mondunk le!

Egy olyan esztendőben készülünk a Székely Szabadság Napjára, amelyben a Székely Nemzeti Tanács száz éves évfordulójáról is megemlékezünk. Paál Árpádnak, a Székely Köztársaságra vonatkozó tervével, egyben száz éves lesz a székely önrendelkezési mozgalom.

Bővebben:

Médiapartnereink

 

Main Menu

Támogatóink

Első fokon felemás ítéletet hozott a Maros megyei törvényszék a székely szabadság napjára, 2018. március 10-re tervezett marosvásárhelyi felvonulásról.

A pénteken hozott ítélet kivonata a romániai bíróságok portálján jelent meg. A törvényszék közölte, hogy részben igazat adott a panaszos Siculitas Egyesületnek: nem semmisítette meg azt az átiratot, amelyben a polgármester a jövő évi rendezvény korlátozását közölte, de érvénytelenítette azt az átiratot, amelyben a polgármesteri hivatal válaszolt a Siculitas Egyesületnek az emiatt benyújtott előzetes panaszára.

A törvényszék arra kötelezte a polgármestert, hogy orvosolja a Siculitas előzetes panaszát.

Kincses Előd, a panaszos ügyvédje az MTI-nek nyilatkozva meglehetősen furcsának tartotta az ítéletet. Megjegyezte, hogy a megsemmisített átiratban nem a polgármester, hanem a polgármesteri hivatalnak alárendelt helyi rendőrség parancsnoka válaszolt panaszukra, és utasította el érveiket. "Kötelezte a törvényszék a polgármesteri hivatalt, hogy az előzetes panaszunkat oldja meg. Úgy tekintette, hogy a válasz, amit adtak, nem az előzetes panaszunk megoldása” – értelmezte az ítéletet Kincses Előd.

A pereskedés előtti előzetes panasz benyújtását a törvény írja elő a panaszosnak abban a reményben, hogy a felek pereskedés nélkül rendezik a nézeteltérést.

A hagyományos március 10-ei marosvásárhelyi megemlékezést és tiltakozást a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szervezi, de hivatalos ügyekben a háttérintézményeként működő Siculitas Egyesület jár el a nevében. Az egyesület már ez év március 16-án bejelentette a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban a jövő évre tervezett megmozdulást, hogy jusson idő az esetleges bírósági jogorvoslatra is. A törvény értelmében a polgármester csak a bejelentés utáni 48 órában tilthat be egy tömegrendezvényt. A határidőn túli tiltás miatt tavaly már pert nyert az egyesület a polgármesteri hivatal ellen.

A polgármesteri hivatal arra a törvénycikkelyre hivatkozva kifogásolta a felvonulást, mely tiltja a kórházak előtti tömegrendezvények szervezését. A felvonulás évek óta kialakult útvonala ugyanis elhalad egy kórház mellett, amelynek egyébként egy másik utcából is van bejárata.

Kincses Előd arra emlékeztetett, hogy a marosvásárhelyi önkormányzat 1998-ban hozott határozatban sorolja fel azokat az utcákat, tereket, amelyeken nem szabad tömegrendezvényeket szervezni, és a felsorolásban nem szerepel az a kórházzal szomszédos utca, amelyre a hivatal hivatkozik.

Az SZNT 2004 óta szervez megemlékezést Marosvásárhelyen a székely vértanúk vesztőhelyén állított obeliszknél, a vértanúk kivégzésének évfordulóján, amelyet a székely szabadság napjává nyilvánított. A 2013-as, 2014-es, 2016-os és az idei rendezvény felvonulással és a régiók kialakítására vonatkozó kormányzati elképzelések elleni, a székelyföldi autonómiaigényt megjelenítő tiltakozással végződött.

Forrás: kronika.ro

2017.09.25.

Feliratkozás hírlevélre

Képek

Kereső

Bejelentkezés