Strasbourgban terítékre kerül az őshonos kisebbségek nyelvhasználatáról szóló jelentés

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) képviselői támogatják az Európai Nemzetiségek Föderális Uniója (FUEN) európai polgári kezdeményezését, amely az európai őshonos kisebbségek nyelvhasználatáról szól – közölte Hoffmann Rózsa KDNP-s parlamenti képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A Semjén Zsolt kormányfőhelyettes vezette alakulat politikusa elmondta: 2018 áprilisáig 1 millió aláírást kell összegyűjteni ahhoz, hogy az Európai Unió – amely szerinte eddig meglehetősen közömbös volt a kisebbségek, köztük a kisebbségben élő magyarok sorsával – jogi szabályozással biztosítsa az európai őshonos nemzeti kisebbségek helyzetét.

A KDNP-s politikus közölte az is: saját előterjesztésére a strasbourgi székhelyű Európa Tanács idén Budapesten a kulturális bizottságban, jövő januárban pedig Strasbourgban egy olyan jelentést tárgyal majd, amely az európai őshonos kisebbségek nyelvhasználatáról szól.

Hozzátette: a jelentés még nem készült el teljesen, de az összegyűjtött információk alapján azt tapasztalták, hogy a legtöbb európai országban az őshonos kisebbségek jogait, nyelvhasználatát, valamint az iskolához és a kultúrához anyanyelven való hozzáférést a jogi szabályozás elfogadhatóan biztosítja, azonban a szabályozás néha nagyon messze van a gyakorlattól.

Hoffmann Rózsa arról is beszélt: mióta a Fidesz-KDNP szövetsége kormányoz, a KDNP különös hangsúlyt fektet a nemzetpolitikára, arra, hogy a világ magyarságát erősítse. „Az első lépés a külhoni magyarok magyar állampolgárságának megadása volt” – jegyezte meg. Hozzátette: minden esély megvan arra, hogy 2020-ra vagy még előbb 1 millió új állampolgárral gyarapodjon a magyarság, ami az érzelmi okokon kívül azért is fontos, mert a magyar állampolgárság az önhibájukon kívül külhonban rekedt magyaroknak védelmet is jelent. A képviselő arra biztatta a külhoni magyarokat, hogy éljenek szavazati jogukkal, regisztrálják magukat a jövő évi országgyűlési választásokra.

Hoffmann Rózsa hangsúlyozta: a KDNP teljes mértékben egyetért azokkal az állami támogatásokkal, amelyeket a külhoni magyaroknak juttat a kormány. Közölte: 2011 óta meghatszorozódott az az összeg, amit a költségvetésből a Kárpát-medencei külhoni magyarok támogatására fordítanak.

Forrás: kronika.ro

2017.08.22.