Maros megye prefektusa: az SZNT félrevezeti a közvéleményt

Hírek Találatok: 2974

Corneliu Grosu, Maros megye prefektusa szerint a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) félrevezeti a közvéleményt, amikor az ő állásfoglalására hivatkozva állítja, hogy megtartható a Székely szabadság napja alkalmából tervezett marosvásárhelyi felvonulás.

Corneliu Grosu szombaton sajtótájékoztatón reagált Izsák Balázs SZNT-elnök MTI-nek adott nyilatkozatára.

Izsák Balázs szombaton előbb az MTI-nek nyilatkozta, majd közleményben is tudatta, hogy mégis megtartják hétfőn a felvonulást. Elmondta, az SZNT azt követőn döntött a felvonulás megtartásáról, hogy a prefektus elhárította illetékességét az ügyben, mondván, a megmozdulást tiltó polgármesteri levél nem közigazgatási határozat. A szervezők szerint ezzel a kormány képviselője is megerősítette, hogy a polgármesteri levélnek semmilyen jogkövetkezménye nincs, tehát a felvonulás megtartható.

„Ezek a kijelentések és értelmezések hamisak, tendenciózusak, veszélyesek, és szándékosan keltenek zavart Marosvásárhely lakosságában" – idézte a prefektus reagálását az Agerpres hírügynökség. „A március 10-re tervezett marosvásárhelyi felvonulást sem a polgármesteri hivatal, sem a törvényszék, sem Maros megye prefektusi hivatala nem engedélyezte. Bármi ilyen jellegű megmozdulás törvénytelen, és a törvénynek megfelelően büntetendő" – tette hozzá a kormány Maros megyei képviselője.

Corneliu Grosu arra kérte Marosvásárhely lakosait, ne hagyják magukat félrevezetni, ne sorakozzanak fel törvénytelen akciók mellett, és ne vegyenek részt a betiltott felvonuláson. A prefektus elmondta, azért nem tartotta illetékesnek magát arra, hogy megvizsgálja a polgármester tiltó határozatát, mert sem a polgármesteri hivatal, sem a rendezvény szervezői nem juttatták el neki a kifogásolt iratot. Hozzátette, tisztsége folytán csak a polgármester rendeletét vagy a városi tanács határozatát ellenőrizheti, nem tartozik a feladatai közé két intézmény levelezésének a törvényességi vizsgálata.

Az SZNT egyebek között azért tartotta törvénytelennek a megemlékezést engedélyező, de az azt követő felvonulást tiltó polgármesteri levelet, mert az kifutott a törvényes határidőből. Az SZNT még decemberben bejelentette a megmozdulást, és a polgármester csak februárban fogalmazta meg a tiltását, noha ezt a bejelentést követő 48 órában tehette volna meg.

A Székely szabadság napja tavalyi rendezvényén a szervezők szerint 30 ezren, a rendfenntartók szerint ötezren vettek részt. Az obeliszk mellett közfelkiáltással elfogadott, a Székelyföld autonómiáját követelő petícióval a tömeg a prefektus hivatala elé vonult. A kormány Maros megyei képviselőjének átnyújtott petícióra azóta sem érkezett válasz.

2014.03.09.

Forrás: MTI