A FUEN támogatja a háromszéki civilek kétnyelvűségért indított harcát

A háromszéki civilek átadták az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) vezetőségének a kétnyelvűség szavatolását követelő petíciójukat.

A dokumentumot 150 háromszéki civil szervezet, illetve a történelmi magyar egyházak képviselői írta alá. Ebben felhívják a figyelmet, hogy a Kovászna megyei prefektus megakadályozta, hogy a háromszéki önkormányzat pályázati űrlapja kétnyelvű legyen, és bírósági eljárással fenyegetett, ha azt nem kizárólag románul adják ki.

A Kolozsváron zajló FUEN kongresszus arra is jó alkalom, hogy a Háromszéken tapasztalható prefektusi visszaélésekre, az anyanyelv használatért folytatott küzdelmünkre irányítsuk a figyelmet – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki csütörtökön a petíciót a FUEN vezetőinek, Vincze Loránt elnöknek és Daniel Alfreider alelnöknek adta át.

„Minden alkalmat meg kell ragadnunk, hogy hazai és nemzetközi színtéren is felemeljük a hangunkat, hogy elmondjuk: az ilyen sorozatos visszaélések esetében az egyedüli megoldás, ha a román mellett a magyar is hivatalos nyelv lesz Székelyföldön. Nem a román nyelv használata ellen, hanem a magyar nyelv használata mellett kampányolunk” – mutatott rá Tamás Sándor.

"A FUEN teljes mértékben támogatja a háromszéki civil szervezeteket ebben az ügyben. Minden fórumon, ahol jelen leszünk, fel fogjuk vetni ezt a problémát, hiszen közös európai cél, hogy a kisebbségek szabadon használhassák anyanyelvüket az élet minden területén, így a közigazgatásban is" – nyilatkozta Vincze Loránt, a FUEN elnöke a szervezet Kolozsváron zajló kongresszusán.

A petíciót május elején átadták Magyar Annának, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa alelnökének is, aki a kongresszus által készített Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájában foglalt előírások megvalósításáról szóló jelentés raportőreként Háromszékre látogatott.

Szerző: Bíró Blanka

Forrás: szekelyhon.ro

2017.05.19.