Alkotmányos az anyanyelvhasználat

Nem sérti a román alkotmányt az a törvénymódosítás, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi a kórházakat és szociális egészségügyi intézményeket ott, ahol jelentős számú kisebbségi közösség él – állapította meg egyhangúlag az alkotmánybíróság tegnapi ülésén. A törvénytervezet azokon a településeken követeli meg az egészségügyi intézményektől a kisebbség nyelvét beszélő dolgozók alkalmazását, ahol legalább ötezer lakos egy kisebbségi közösséghez tartozik, vagy ahol egy adott kisebbség a lakosság legalább húsz százalékát teszi ki.

A jogszabály ügyében a jobbközép ellenzéki pártok kértek normakontrollt azt követően, hogy előzőleg a képviselőházban maguk is megszavazták az RMDSZ által kezdeményezett módosítást. Az óvásban arra hivatkoztak, hogy a jogszabály szerintük nem biztosította volna a törvény előtti egyenlőséget a társadalomban. A Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Népi Mozgalom Pártja 124 képviselőjének másik kifogása az volt, hogy a törvénymódosítás többletköltségeket ró az önkormányzatokra anélkül, hogy gondoskodna a finanszírozási forrásokról.

Az RMDSZ tegnapi hírlevelében üdvözölte az alkotmánybíróság döntését, amely a szövetség szerint egyértelművé tette, hogy a törvénytervezet nem kirekesztő, és biztosítja a törvény előtti egyenlőséget. Kelemen Hunor szövetségi elnök szerint az ellenzéki pártok pálfordulása versenyfutás volt a kisebbségellenességben, azt bizonyította, hogy a nyitottság, a kisebbségek iránti tisztelet – amelyet képviselőik gyakorta emlegetnek szólamok szintjén – mindmáig nem érvényesül törekvéseikben. „Az eset jó alkalom volt arra, hogy ismét bebizonyítsa a magyar embereknek, hogy a közösségünket érintő kérdésekben csakis magunkra számíthatunk! Az RMDSZ-nek pedig csak egyetlenegy szövetségese lehet: az erdélyi magyarság” – jelentette ki Kelemen Hunor.

A taláros testület döntését követően a kórházi anyanyelvhasználatról szóló törvénymódosítás hatályba lépéséhez már csak Klaus Iohannis román államfő aláírására van szükség.

Forrás: 3szek.ro

2017.05.11.