A székely jelképek üldözéséről a parlamentben (Kulcsár-Terza József)

A székelyföldi jelképüldözés ellen emelt szót Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei elnöke tegnap a képviselőházban. A háromszéki politikus – aki az RMDSZ és az MPP választási megállapodásának eredményeként az RMDSZ jelöltlistáján jutott decemberben parlamenti mandátumhoz – úgy értékelte: Románia nem nevezhető jogállamnak, sem demokráciá­nak, sem európai államnak, hiszen egy demokráciá­ban biztosítják a polgárok egyenlőségét, szólásszabadságát, a közösségi jelképek és az anyanyelv szabad használatát.

A romániai magyar közösség nem kér több jogot, mint amennyi minden európai nemzetet megillet – hangsúlyozta Kulcsár-Terza József. Kifogásolta, hogy miközben az ország más történelmi régióiban – a Bánságban, Máramarosban, Moldvában, Olténiában és Munténiában – szabadon használják saját jelképeiket, ugyanezt Székelyföldön az igazságszolgáltatás bünteti. Közölte: a romániai magyarság nem akar egyebet, mint az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatba foglalt, máig beváltatlan ígéretek teljesítését. A hazafiságot magyarellenességként értelmező román képviselőtársaihoz és a Székelyföld létét is letagadó, „háttérből irányított gyűlölködőkhöz” intézett utolsó mondatát románul és magyarul is elmondta: „Székelyföld volt, van és lesz, és soha nem leszünk szolgák a szülőföldünkön.”

Kulcsár-Terza József tegnap reggel a politikai nyilatkozatoknak fenntartott órában, meglehetősen gyér hallgatóság előtt mondta el beszédét, de az utána következő Corneliu Bichineț azonnal reagált szavaira, leszögezve, hogy Románia márpedig európai demokratikus jogállam. A Népi Mozgalom Pártjának Vaslui megyei képviselője felszólította az MPP politikusát, hogy tartsa be az ország törvényeit, szeresse a románokat, ahogy ők is szeretik a magyarokat, és a székelyek képviselőjeként csatlakozzon Klaus Iohannis államfő, illetve mindazok erőfeszítéseihez, akik Románia modernizálásán és a harmónia megteremtésén dolgoznak.

Forrás: 3szek.ro

2017.05.10.