Három évvel ezelőtti bírságot kell kifizetnie az SZNT-nek

A bíróság jogerős ítélete szerint a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) háttérszervezetének, a Siculitas Egyesületnek ki kell fizetnie azt a 12 ezer lejes bírságot, amelyet 2014-ben, a marosvásárhelyi székely szabadság napja megszervezése után kapott a gyülekezési jogszabályok állítólagos megsértése miatt.

Az SZNT szerdán közleményben tájékoztatott arról, hogy az elmúlt három esztendőben a törvényes úton megtámadott jegyzőkönyv több bírósági szakaszon ment át. Az egyesület nemrég megkapta a jogerős ítéletet, amelynek következményeképpen számláját zárolták és behajtották a büntetési tétel egy részét. Az ügy kapcsán a vásárhelyi rendezvényt szervező alakulat emlékeztetett arra, 2014 óta a gyülekezési jogról szóló törvény nem változott, azóta több alkalommal tartották meg a március 10-ei megemlékezést és felvonulást, 2016-ban pedig az ugyanazon kifogásokkal élő büntető jegyzőkönyveket a bíróság megsemmisítette.

„A törvény tehát nem változik, csak az igazságszolgáltatás gyakorlata. Ezért mérlegeljük, hogy az ügyben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulunk” – szögezte le közleményében a Székely Nemzeti Tanács. A közleményben továbbá kitérnek arra, hogy a mostani eljárás és végrehajtás ismételten rámutat arra, hogy meg kell teremteni az autonómiaküzdelem, a székelyföldi civil autonómiamozgalom kiszámítható anyagi hátterét. „Arra buzdítunk minden, az autonómiának elkötelezett Kárpát-medencei vállalkozót, Székelyföldön, Erdélyben, vagy a nagyvilágban élő polgárt, hogy akár csekély összegű, rendszeresen folyósított adományával segítse a mozgalmat” – zárja közleményét a szervezet. Adományokat, felajánlásokat a Székelyföldi Autonómia Alap segítségével a Siculitas Egyesület számláira fogadnak.

Forrás: kronika.ro

2017.03.22.